Drámai a helyzet, már több mint 40 ezer ápoló hiányozhat a magyar egészségügyi rendszerből. Jöhetnek a vendégmunkások? 

A Népszava napilappal Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt közölte: eddig gondoltnál is nagyobb a baj. Míg korábban mindig 20-25 ezer ápolót hiányolt az egészségügyi ellátórendszerből, az OECD átlagához képest „mostanra elértük a 40.500-at”.

Balogh Zoltán is ráerősített, aki szerint, ha az orvosok elvándorlását a Belügyminisztérium meg tudta állítani, akkor a szakdolgozók megtartására is tenni kéne valamit, különben nem marad ellátórendszer.

Ez vár ránk? – Indonéz nővérek állhatnak a kórházi ágyaknál a magyarok helyett

Balogh Zoltán   Fotó: Facebook/Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

Beszélt arról is, hogy a magyar beteggel magyarul kell beszélni, ezért nem járható út, ha indonéz és az egyéb vendégmunkásokkal pótolnák a kieső ápolókat.Mint mondta: Magyarországon négy egyetemen képeznek angol nyelven ápolókat, ám ők nem a hazai betegágyak mellé, hanem az unió más országaiba készülnek.

Forrás: Népszava
Fotó: Facebook

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Eddig csak az volt a gond, hogy a nővér nem figyelt a betegre, mostantól érteni nem fogja. Nem rosszabb lesz a helyzet csak másként rossz.

Nem az indonézekkel van bajom. Orbán hazug politikájával van bajom. Miért mennek külföldre a magyar dolgozók?

Költői a kérdés és költői a válasz.

"Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Eddig csak az volt a gond, hogy a nővér nem figyelt a betegre, mostantól érteni nem fogja. Nem rosszabb lesz a helyzet csak másként rossz.

Nem az indonézekkel van bajom. Orbán hazug politikájával van bajom. Miért mennek külföldre a magyar dolgozók?

Költői a kérdés és költői a válasz.

"Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,"
rücsü41
A belügyminiszter aki felügyeli az egészségügyet jobban szereti az indonéz nőket ha ők ápolják amikor kórházba van.Ilyen az ízlése!Szeresse a többi ember is ezeket az ápolókat és örüljön ha kiviszik az ágytálat a beteg alól!"Sanya bácsinak" miniszternek ez a jó, így vita nincs az orvosok meg az ápolók között, hogy most mit i kell csinálni.
CsipkeRózsa
Lesz megint egy bábeli nyelvzavar, zűrzavar.
simmering73
Egész csinos kis multikulti országot hoz össze a kevlártörp. Kis tehén, feller peti, géza, maccska alias shikariék, verőcze meg a többi agyhalott remélem lájkolja.
Nessy
Még egy, két be nem tartott tisztességes béremelési igéret, ami nem a pötlékok csökkenését, elvonást hozta eddig is, pár dilettáns rendelkezés, pl. a bérnővér rendszer megszüntetése, romló munkahelyi környezet, további finanszírozás csökkenés, és akinek nincs pénze, annak annyi! Mindenki élete annyit ér, amennyije vanMert ugyebár, az egészség nem óüzlet!!??
!
jesz
Ajaj...az indonéz ápolók mind muzulmánok. De ez még hagyján...hogy kérem a kacsámat? Az ő Istenük irgalmazzon nekem pelenkacsere közben...természetesen a rajtam lévő pelenka cseréje közben...
Philip Marlowe
"Indonéz nővérek állhatnak a kórházi ágyaknál..."

Van ez így, ha már a magyar nem akar ott állni...
Ez van!
Giovanni Alba
"az orvosok elvándorlását a Belügyminisztérium meg tudta állítani" -mondja az illetékes elvtárs. Bennem lehet a hiba, hogy én ezt sem hiszem el?
Alant azt írja az ügyeletes gomba, hogy van ez így ... ez van. És széttárt karral belenyugszik, mert nem tud ellene tenni. Szerintem nem is akar, de nemez a lényeg, hanem a szolgalelkű alázatos belenyugvás. Amikor Lázár elszólta magát, hogy mindenki annyit ér amennyije van, ez a figura akkor is felvette a "hogyan pucsítsak hogy a nagys. úr kényelmesebben törölhesse belém a lábát" pózt. (24.hu/belfold/2011/03/19/lazar-akinek-nincs-semmije-az-annyit-is-er/"
Jelezném, hogy a miniszter valódi jelentése szolga, méltóságos urat az ilyen alakok csináltak belőle.
CsipkeRózsa
@jesz: Mindenki vigyen be magával egy kacsát. Önkiszolgálás.
fideszes gyökér
@Philip Marlowe: és miért nem akar ott állni?
AZÉRT, MERT HÁBORÚPÁRTI!

Muhaha!
Clavigo
@Philip Marlowe: Siralmas vagy ,fülöpke.
KisTehen
Ez vár ránk? Magyar nőverő lehet a magyar miniszterelnök.
nejlontacskó
@KisTehen: kit vert meg?
Mert a Jucit biztosan nem!
nejlontacskó
@KisTehen: én bizonyítsam be?
Ti állítjátok azt, hogy megverte, annak ellenére, hogy ilyen állítás még, Varga Judittól sem hangzott el soha!
Aki Én
@Philip Marlowe: ijesztően ostoba vagy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.