Bár 10 hónappal ezelőtt a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási előírások megsértése miatt felfüggesztette a SungEel HiTech Hungary bátonyterenyei üzemének működését, a cég a jogsértő állapotok megszüntetése, a szigorú előírások teljesítése és a szükséges engedélyek beszerzése után a szerdai határozat értelmében újraindíthatja a hulladékfeldolgozást.

Újra indul a száz millióra büntetett és bezárt akkumulátor-feldolgozó – Zöld utat adott a kormányhivatal

Fotó: 123rf.com

Mint ismeretes, még tavaly szabályosan rosszul lettek azok a kormányhivatalnokok is, akik a bátonyterenyei akkufeldolgozót mentek ellenőrizni. Bőrkiütést kaptak, torkuk kaparni, szájuk pedig fájni kezdett az üzemben – írja a Hellovidék.

2023 augusztusában a kormányhivatal felfüggesztette a bátonyterenyei üzem működését, miután a helyszíni ellenőrzések során kiderült, hogy a cég megsértette a hulladék elhelyezésére és a dokumentációra vonatkozó előírásokat, sőt, az engedélyezettnél több hulladékot is feldolgozott.

Az előírt működési feltételeket 10 hónap után teljesítette az a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzem, így folytathatja tevékenységét

– közölte a nógrádi kormányhivatal.

Azt is hozzátették, hogy a cég ugyan a környezetet nem szennyezte, de sorozatosan megszegte a működéssel és hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályokat. Ezek miatt a kormányhivatal a felfüggesztést megelőzően a törvény által előírt fokozatosság elvét figyelembe véve hat alkalommal, összesen közel 100 millió forint bírsággal sújtotta a vállalkozást.

A cég a hulladékfeldolgozást a szerdai határozat értelmében újrakezdheti, miután a hatóságok folyamatos ellenőrzése mellett az elmúlt 10 hónapban a jogsértő állapotot megszüntette, a szigorú előírásokat teljesítette, a szükséges engedélyeit megszerezte és az üzemben „túltárolt” hulladékot elszállította. A kormányhivatal továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel, így bejelentett és be nem jelentett helyszíni ellenőrzések során fogja nyomon követni, hogy az üzemben betartják-e a korábbinál is szigorúbb előírásokat

– olvasható a közleményben.

A tavalyi ellenőrzés során rosszul lettek azok a kormányhivatalnokok, akik a bátonyterenyei akkufeldolgozót mentek ellenőrizni. Bőrkiütést kaptak, torkuk kaparni, szájuk pedig fájni kezdett az üzemben. Az akkori határozat szerint az a bűz, ami az akkufeldolgozóból áradt, simán elérheti akár a 21-es út túloldalán álló lakóházakat is.

A Hellovidék idézi, hogy korábban a 444.hu is beszámolt róla, hogy a bátonyterenyei üzem katasztrófavédelmi engedély nélkül kezdett működni, de a veszélyes anyagokat később is szabálytalanul tárolták.

Forrás: hellovidek.hu, 444.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Mindent a dolgozók érdekében
csak ennyi
barátilag
J.L.
fideszes gyökér
A savazós bácsi ott dolgozik, vagy már megdöglött?
Dr. Proktor
Így kellene ellenőrizni az akkumulátorgyárakat is, nem csak zsebpénzre büntetve őket!
Apropó, az akkumulátorgyártás kb 50% selejtet termel, az hova kerül? Visszaszállítják Koreába éd Kínába?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.