Több száz pedagógustól vette el véglegesen a két-három havi fizetésüknek megfelelő jubileumi jutalmat a kormány – fakadt ki közösségi oldalán Hadházy Ákos.

Kiakadt Hadházy Ákos politikus a tanároknak járó jubileumi jutalom kapcsán. Facebook-oldalára közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: „a cinikus kormány több száz pedagógustól vette el véglegesen a két-három havi fizetésüknek megfelelő jubileumi jutalmat.”

"Átvert tanárok" – Hadházy Ákos szerint többszáz pedagógusról húzták le az utolsó bőrt

Hadházy Ákos kifakadt a tanári jutalom kapcsán – Fotó: Facebook.com/hadhazyakos

Majd azzal folytatta, hogy „az eljárás egészen megdöbbentő, az átvert tanárok pedig hiába fordultak a Tankerületekhez, Oktatási Hivatalhoz, belügyminiszterhez- mindenünnen csak a szenvtelen hivatali nyelven megírt, az empátia csíráit is hiányoló elutasításokat kaptak.”

„A történet kafkaian abszurd. A pedagógusoknak ugyanis jubileumi jutalom ("nagyvonalú" kettő illetve három havi bér) jár, amikor a hivatalban eltöltött idejük eléri a 25 , 30, illetve 40 évet. A jutalmat azon a napon folyósítják, amikor a pedagógus számított szolgálati ideje elérte az „ünnepi” határt. Ez korábban is járt, azonban eddig csak az állami intézményekben eltöltött szolgálati időt számították be, az alapítványi, egyházi iskolákban ledolgozott éveket nem.”

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében arra emlékeztetett, hogy ez az új státusztörvénnyel megváltozott.

„Január 1-től immár a nem állami intézmények dolgozóinak is jár a „nagyvonalú” jutalom, illetve az ott eltöltött éveket is beleszámolják a szolgálati időbe. És itt jön csavar: a törvény szerint a pénzt a 25., 30., 40. év elérésének napján kell folyósítani. Csakhogy a megváltozott számítás szerint több száz olyan tanár van, aki a jan.1. előtti rendszerben MÉG NEM ÉRTE EL a jubileumot, a január 1. utáni szabályok szerint azonban MÁR TÚL IS LÉPETT RAJTA (mert pl. korábban egy évet alapítványi iskolában dolgozott, amit mostantól beszámítanak, korábban pedig nem). Nos, a nemzet ezen napszámosai január 1. előtt MÉG nem kaptak jutalmat, mert még nem érték el az évfordulót jan. 1. után MÁR nem kapnak, mert az új számítás szerint már túl vannak rajta...” – írta Hadházy a posztjában.

Arról is beszámolt, hogy „egy „szerencsésebb” tanár pl. jan. 1 előtt kb. 24 évnél tartott, jan. 1 után viszont hirtelen 25 év és 2 hónap lett az elismert pedagógiai életpálya. A tankerület verdiktje szerint majd 2028-ban jelentkezhet a hatalmas két havi plusz pénzért, a 30 éves bulinál. Ennél még méltatlanabbul jártak azok, akik a 40 éves jubileumot „ugrották át”, nekik a tankerület és a Belügyminisztérium is megírta, hogy ugrott a kemény három havi bér, sajnos oda a vissza nem térő alkalom, többet ne jelentkezzenek” – írta bejegyzésében a politikus.

Hadházy kiemelte, hogy „csak egy facebook csoportban 469 ilyen hoppon maradt pedagógus jelezte, hogy így járt és bár mindent megpróbáltak, úgy tűnik, elmaradt a mesés jutalom. Többen közülük hozzájárultak, hogy anonimizáltan közzétegyem a kapott elutasításokat. Néhányat a képek között el is olvashatnak.”

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Hol itt az "űtverés"?! Na, hagyjuk már a hülyeséget! A tanárok az új besorolással jobban jártak, Hadházi ne hergelje a népet!
lusta
Hol itt az átverés? A tanárok mint mindig, nagyon örülnek az új helyzetnek.
Menőmanó
@vacsi: Na fussál neki mégegyszer, hátha akkor megérted.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok