Gyurcsány Ferenc kedden még lehetséges lemondásról beszélt, ma újra posztolt, és elmondta az igazat.

Lemond vagy sem? Gyurcsány Ferenc színt vallott

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én – Fotó: MTI/Purger Tamás 

A Demokratikus Koalíció elnöke kedden posztolt arról, hogy vereséget szenvedtek a választásokon, és ilyenkor jönnek a kérdések, amelyekre választ kell adnia. E kérdések között merül fel a lemondásé is – tette hozzá.

Az Index emlékeztet, Gyurcsány Ferenc a minap is azt mondta, hogy megbeszéléseket folytatnak, és erre erősített rá egy szerdai posztjával.

Megbeszélések, tanácskozások érik egymást. Az elég világos, hogy erős kohézió tart össze bennünket. Ez nem változott. Folytatjuk

– írta Gyurcsány Ferenc, aki a posztolt fotók tanúsága szerint a Hotel Benczúrban szólhatott támogatóihoz.

Mint arról korábban mi is írtunk, múlt héten Medgyessy Péter, egykori MSZP-s miniszterelnök volt a Partizán vendége. A beszélgetés egy pontján szóba került Gyurcsány Ferenc is, akinek Medgyessy Péter szerint ideje lenne lemondania.

Az a kérdés, milyen következtetéseket von le a Feri. Bármilyen jó képességű ember is, az emberek nagy részénél személy szerint ő, illetve most már Klári is inkább a nem vonzó személyiségek közé kerül. Gyurcsány politikailag nem csinálta ügyetlenül, nulla pártból létrehozott egy olyan pártot, ami a baloldal vezető ereje lett 2019-ben

– mondta az exkormányfő.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pegero
@Yoda69: A hülyeségeiddel traktáld anyádat, ne engem!
Eladott Ország
@Pegero: ma, 00:53 ☻ Éjszakás nővérke! És ne feledd legyen nálad mindíg vazelin is! Továbbá kell a fidesznek a hárommmillió birka is a győzelemhez! Szeretlek Viktor! A békemenetre mi felkészültünk segget nyalni és ti?!
A legjobb zombi apokalipszis 2024 Margitsziget. Orbán Viktor alavju.
x.com/Skorpiooh/status/1796885616648507601/photo/1
fideszes csoportkép. Ugye milyen aranyosak?!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/438145146_7640509282661499_7652619896383217190_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=ci_bR0AVJ9MQ7kNvgFNbMjH&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYDTrY-lzEQi1ny2bxCImirv4yxNAETAmpS7fz7gAdQx7w&oe=667A1DF3
Pegero
@Eladott Ország: Beteg ember vagy! Fordulj orvoshoz, ne hozzám!
Yoda69
@Pegero: Jellemző rátok pedofil agyhalottakra, ha mar nincs érvetek akkor átmentek anyazasba.
Hogy csapott volna anyád agyon egy szívlapáttal, amikor erre a világra a szart téged. Szergény para nem tudhatta egy ilyen degenerált szarnak adott eletet.
Pegero
@Yoda69: Nem lehet, hogy egy agyilag alultáplált fórumozó társra bukkantam? Ez nálad most a megvilágosodás szakasza? Gyakran kíséri ezt a szakaszt az un. „aha-élmény”?
Szerintem még csak a lappangási szakasznál tartasz, amit a várakozás feszültsége jellemez!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok