Tizenhárom vármegyében és Budapesten, összesen 84 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat a héten a szakemberek – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Tombolnak a vérszívók – Be kell avatkoznia a Katasztrófavédelemnek – Majdnem az egész országban szúnyoggyérítés lesz

Fotó: 123rf.com

A Duna árterületén biológiai lárvagyérítés várható, a kifejlett szúnyogokat pedig a Szigetközben, Komárom térségében, a Dunakanyar településein, Budapest hat kerületében, a Csepel-sziget, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében irtják a szakemberek.

Gyérítés lesz a Rába mentén, a Balatonnál, Baranya, Csongrád-Csanád, Somogy és Vas vármegyében is; a munkálatok az ország 380 települését érintik – tették hozzá.

Mint írták: a Dunán levonult árhullám miatt a folyó mentén elhúzódó szúnyogártalomra lehet számítani. Ugyanis az áradás a folyam mentén olyan tenyészőhelyeket hozott létre, amelyek kedveznek a lárvák fejlődésének. A korábbi esőzések és a kisebb folyók áradása, majd az azt követő meleg időjárás miatt a Dunántúl több pontján is nagy számban jelentek meg a vérszívók.

A katasztrófavédelem által koordinált központi szúnyoggyérítés keretében az árterületeken földről végeznek biológiai lárvagyérítést, a mélyebben fekvő, gyalogosan nem elérhető helyeken pedig repülőről.

Ennek során olyan granulátumot szórnak a vízbe, ami képes áthatolni a fák lombozatán, így a módszer az ártéri erdőkben is alkalmazható. Természetvédelmi területeken viszont biológiai lárvagyérítés sem végezhető – ismertették.

A már kikelt szúnyogok ellen a települések belterületén, a lakóövezetekben kell védekezni, a kezelések platós gépjárművekre szerelt permetező berendezésekkel zajlanak. A gyorsan lebomló készítményt nagyon alacsony dózisban juttatják ki az esti és éjszakai órákban, ezért a méhekre és más beporzó rovarokra nincs hatással a beavatkozás – olvasható az OKF közleményében.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Géza
Magyarországon külföldi pénzen tombolnak a vérszívók!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.