Orbán Viktor titokzatos tárgyalásra utazott Olaszországba, hogy az olasz kormányfővel egyeztessen.

Orbán Viktor nem mindennapi diplomáciai útra indult Rómába, ahol az olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket. A találkozó potenciálisan döntő jelentőségű lehet Európa politikai irányításában, és felveti a kérdést, hogy vajon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, hogyan fogadja majd a fejleményeket.

Titkos paktum Rómában – Erről állapodhatott meg Orbán Melonival

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Giorgia Meloni olasz kormányfő fogadja hivatalában Orbán Viktor miniszterelnököt Rómában 2024. június 24-én – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor a múlt héten Berlinben tárgyalt a német kancellárral, majd hétfőn Rómába utazott, ahol az olasz kormányfővel tárgyalt. A hét további részében Emmanuel Macron francia államfővel is találkozik Párizsban, majd részt vesz az Európai Tanács ülésén, ahol eldől, ki lesz az Európai Bizottság és az Európai Tanács következő elnöke.

A találkozók sorozata új fejezetet nyithat az EU politikájában, ahol az eddigi erőviszonyok felülíródhatnak. A június 9-i uniós parlamenti választások eredményeként a jobboldali erők megerősödtek, ami változást hozhat az eddigi politikai koalíciókban.

A La Repubblica szerint Orbán és Meloni szövetségének lényege, hogy a hétvégi francia választásig jegeljék Ursula von der Leyen véglegesítését, de úgy, hogy nyitva maradjon a tárgyalás lehetősége a bizottsági elnökkel.

Az olasz média szerint Giorgia Meloni mégis azt tervezi, hogy a Fidesz–KDNP 11 képviselőjét meghívja a konzervatív uniós frakcióba, az ECR-be.

Csakhogy arról is lehet olvasni, hogy Ursula von der Leyen újraválasztásának úgy lehet többsége az Európai Parlamentben, hogy ehhez a többséget az ECR biztosítaná. Ez pedig olyan erős pozíciót jelentene a Meloni által vezetett tömbnek, hogy lényegében bármit kérhetnek és tehetnek cserébe. Lehet, hogy ezzel élni is fognak, de egyelőre az a cél, hogy lelassítsák Ursula von der Leyen újrázását legalább addig, amíg ki nem derül, hogy tovább erősödik-e Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése Franciaországban. Ha igen, az alapjaiban rajzolhatja át a brüsszeli erőviszonyokat – közölte a vg.hu.

Addig Meloni és Orbán – ahogy az olasz sajtó fogalmaz – paktumot köthettek, hogy időt nyerjenek. „Sokkal többről van szó, mint az EU soros elnöksége, a tárgyalóasztalnál a konzervatívok jövője és Von der Leyen uniós biztosi kinevezése a tét” – írták.

Forrás: vg.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Az is hülye, aki szóba áll a maffiafőnökkel! Az első adandó pillanatban hátba szúrja, elárulja...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rücsü41
Ezek a politikusok olyan titok tartók, hogy az újságok a megbeszélések előtt már arról írnak, hogy milyen lehetőségeket tárgyalnak meg a felek és miben állapodhatnak meg!Ezt a titkot persze minden érdekelt tudja, és ehhez alakítja ki az álláspontját., és majd a tárgyalás után úgy tesz mintha meglepődött volna.Ez az igazi titok tartás államférfiak és nők között!
Toller Béla
@Őrnagy: Gondolod, ez még kérdés náluk ? A dagadt már lejátszott lemez, még fellehet használni a 11 képviselőjét,őt magát már semmire sem !
Horizont
Ha titkos a paktum, honnan tudnak róla???
Toller Béla
A szélső jobb határtalan rugalmassága a hatalom megszállottságából ered, mindenki azt gondolja, hogy majd ő húzza ki a szőnyeget a másik alól, miközben annak erőforrásait lelegelheti ! Francia, olasz, magyar kisfasiszta, tökmindegy ! No, és akkor a baloldal meg ...
jáger laszló
Hát ilyen az olasz magyar Dolce Vita!
csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.