Brüsszelben hazánkat megkerülve hoztak döntést egy ukrajnai segélycsomagról. Szijjártó Péter felháborodott, szerinte korábban ilyen szégyentelenül, a közös európai szabályok áthágására, semmibe vételére még nem került sor. 

Újabb Ukrajnát segítő segélycsomagot fogadott el az Európai Unió Külügyi Tanácsa, csakhogy a döntésből Magyarországot kihagyták – mondta a Külügyminiszter. Szijjártó Péter úgy véli, ez olyan "vörös vonal", amire korábban sosem volt példa. Mindemellett a Fidesz Európai parlamenti helye úgy tűnik, továbbra is bizonytalan, a miniszterelnök ma ismét az olasz miniszterelnökkel tárgyal.

Azt a megállapítást lehet tenni, hogy hiába buktak hatalmasat az Európai Unió legháborúpártibb kormányai, továbbra is semmibe veszik a népakaratot

- így összegezte Szijjártó Péter azt, hogy az Európai Békekeretből összesen 1,4 milliárd eurót az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások finanszírozására használ fel az Unió úgy, hogy a külügyminiszter tájékoztatása szerint Magyarországot kihagyták a döntésből.

Átverték Szijjártó Pétert? – A külügyminiszter tombol, szégyennek nevezi a történteket, simán megkerülték őt

Szijjártó Péter    Fotó: Facebook/ Szijjártó Péter 

„Ez egy egyértelmű vörös vonal, korábban ilyen szégyentelenül, a közös európai szabályok áthágására, semmibe vételére még nem került sor, ráadásul pont azok lépnek át az Európai szabályokon, akik abszolút teljes hangerővel, jogállamisági eljárásokat szorgalmaznak” – tette hozzá a magyar külügyminiszter az ATV Híradó riportja szerint. 

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bélabá
Gondolom a 2/3 megszavazta. Nekünk is le kell nyelni a békát amikor a 2/3 megszavaz valami népsanyargatást.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Szijjártó Péter hisztirohamot kapott, amiért az unió támogatást ad Ukrajnának, ám a döntésből kihagyták a magyar kormányt. Pontosabban tojtak a fejére, pedig a toporzékolásügyi miniszter harcolni ment, csak nem nagyon volt kivel. Azt nem tudom, hogy kávézni kiküldték-e, de hogy lapot nem osztottak neki, az biztos. Ez amúgy nem akkora nagy csoda, mivel a támogatás nem uniós forrásból megy, hanem az oroszok befagyasztott pénzéből. Népünk bölcs vezére annyira sikeres, hogy az elmondhatatlan. Igazából már értelme sincs a brüsszeli túráknak – bár most Szijjártóra pont nem Brüsszelben, hanem Luxembourgban nem volt senki sem kíváncsi -, bár most talán éppen jókor jön a hamarosan induló magyar elnökség. Lehet majd etetni a szektát azzal, milyen hihetetlenül nagy ember a bálványuk. Fél év önfényezés vár ránk, szerintem még az is hír lesz, ha a portás fogadja a csúti köszönését. Addig is úgy tesznek, mintha a dicső hadvezér nem köpte volna szemen önmagát akkor, amikor támogatta azt a Mark Ruttét a NATO-főtitkári posztért folyó versenyben, akiről azt mondta, őt aztán a büdös életben nem fogja támogatni. Aztán meg mégis, ami mást nem nagyon jelenthet mint azt, hogy már nem csak az Európai Unió cipőcskéje van tele a pávagalambbal, hanem a NATO-é is, aztán szóltak neki, hogy melyik kislapáttal játszhat, és melyikkel nem.
www.kolozsvaros.com/2024/06/25/karacsony-alkalmatlan-magyar-peter-agressziv-es-baloldali-az-eg-meg-kek/
Dr. Proktor
Orbán szava Isten szava, képviseli a kakadu! A nép, az istenadta nép akarata hol érvényesül?
Dr. Proktor
A háromnegyed mindent visz - pont ezt ne tudná a fidesz?
A kilenctized pedig még többet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.