Ma négyszer annyian dolgoznak nyugdíj mellett, mint tíz évvel ezelőtt. A  Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint a nyugdíjasok nagy része megélhetési okokból, az áremelések miatt kénytelen dolgozni

Elképesztően megugrott a nyugdíj mellett dolgozók száma az elmúlt 10 évben. 2024 első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, négyszer annyian, mint egy évtizeddel ezelőtt. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint a nyugdíjasok nagy része megélhetési okokból, az áremelések miatt kénytelen dolgozni – közölte a Blikk. 

Lesújtó adat érkezett a nyugdíjasokról – Erre nagyon kevesen gondoltak, de nagyon szomorú

Képünk illusztráció  Fotó 123rf.com 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az év első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, ami azt jelenti, hogy négyszer annyi nyugdíjas dolgozik most, mint tíz éve – számolt be az RTL Híradó.

Az RTL-nek Mármarosi József arról beszélt, hogy az alacsony nyugdíja mellett kénytelen egy rövidáru boltban dolgozni főállásban.

80 ezer a nyugdíjam, így muszáj mellette dolgozni. Kérdezik is a vevőim, hogy maradok-e... Mondom, persze, hogy maradok, nem is tudnék nem maradni

– mesélte a férfi.

Miközben tíz éve még csak 30 ezer 65 év feletti vállalt munkát hazánkban, addig az idei év első négy hónapjában 130 300 ilyet foglalkoztatnak. Többségük az elmúlt néhány évben ment vissza dolgozni.

Forrás: Blikk , RTL

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rücsü41
Hát nem megmondta Orbán Viktor , hogy a munkában elfáradt idős nyugdíjasokat a kormány megbecsüli? Azt nem mondta Viktor, mert nem szószátyár,hogy úgy úgy becsüli meg hogy kevés nyugdíjat fizet az állam és tovább kell dolgozni az idős munkában megfáradt embernek, ha nem akar éhen halni, vagy nélkülözni!
jáger laszló
A munka nemesít!
Már a németek is ezt vallották anno...
csak ennyi
barátilag
J.L.
terlasz
A 80 ezer forintos nyugdíjas nem sok aktívkori bevallott jövedelemmel büszkélkedhet.
Nem a legjobb példa, mert ennek a duplájából is csak nyomorogni lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.