Fokozódik a hőség a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében már megközelíti a 40 Celsius-fokot. Elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Felhőszakadás, jégeső jöhet – mutatjuk, hol enyhülhet ma a kánikulaFotó: MTI/Komka Péter

Hétfőn erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű, majd estére a gomolyok összeesnek és kiderül az ég. A Dunántúlon általában kevesebb lehet a felhő, ott sokat süthet a nap, míg a Dunától keletre magasabbra törhetnek a gomolyok, arrafelé elszórtan kell záporok, zivatarok kialakulására számítani. Az északias irányú szél többnyire mérsékelt marad, helyenként kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30-37 fok között várható, de északnyugaton 30 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

A HungaroMet veszélyjelzésében azt írja,

zivatarokhoz viharos széllökés (60-75 km/h), jégeső (~1-2 cm) és intenzív csapadékhullás (~15-25 mm) társulhat, de kiemelten az Északi-középhegység környezetében akár felhőszakadás (> 25 mm) is lehet.

A zivatarveszély miatt az ország nagy részére elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki:

Felhőszakadás, jégeső jöhet – mutatjuk, hol enyhülhet ma a kánikula

Kedden napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet néhol időnként élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 14-23, a maximum 30-37 fok között alakul.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett napos időre kell számítani, a csapadéknak kicsi az esélye. Helyenként megélénkül az északkeleti, majd a délkeleti szél. Hajnalban 15-24, délután 32-38 fok várható.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható, de egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 17-25, a csúcsérték 33-39 fok között valószínű.

Pénteken is napos idő lesz, gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül a keleti, majd déli szél. A hajnali 18-25 fokról 34-40 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton is napos időre kell készülni gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel, elvétve záporral, zivatarral. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz, a Dunántúlon élénkülhet meg helyenként az északnyugati szél. Hajnalban 19-26, délután 33-40 fok várható.

Vasárnap az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható. Szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Megélénkül, több helyütt megerősödik az északi, északnyugati szél. A hajnali 17-26 fokról 29-38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Forrás: MTI, met.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Mekkában akár 40 Celsius is lehet!csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.