Bár rengetegen érdeklődnek iránta, nem árt óvatosnak lenniük azoknak, akik igénybe vennék az új Otthonfelújítási Programot. A támogatás igénylése több akadályba ütközhet.

Nagyon sokan érdeklődnek az új Otthonfelújítási Program iránt. Az igénylőknek ugyanakkor nem kis gondot jelenthet, hogy bonyolult a pályázati folyamat, no és az adminisztrációs terhek sem tűnnek kis kihívásnak – tudatta a penzcentrum.hu a hellovidek.hu információi alapján.

A HelloVidéknek Juhász Attila építészmérnök beszélt arról, hogy a támogatás igénylése nemcsak nagyon összetett, a szükséges dokumentumok beszerzése is sok időt és energiát visz el.

Főhet a fejünk – Túlzott adminisztráció nyírja az új otthonfelújítási támogatást

Több buktatót is tartogat az új otthonfelújítási támogatás – Fotó: pixabay

Noha a program keretösszegéből 20 ezer házat fel lehetne újítani, lassan kezdődhet el a bürokratikus akadályok miatt a támogatások lehívása lassan indulhat be. Az sem mellékes, hogy komoly a szakemberhiány, s ez ugye okozhat gondokat a kivitelezéskor. Nehézséget jelent az építőipari piac instabilitása is, mely miatt hosszú távú megoldásokra lenne szükség – írta a penzcentrum.hu.

Az építészmérnök azt is megemlítette, hogy mivel csökkent az állami megrendelések száma, számos építőipari vállalkozás a túlélésért küzd.

Bár az új otthonfelújítási támogatás az ágazatot fel tudja lendíteni, a piac stabliziálása és a szakemberhiány kezelése is elengedheteteln a hosszú távú fejlődésért – jegyezte meg Juhász Attila.

Szükség lenne rá, hogy növeljék az ágazatban tevékenykedők motivációját, bővítsék a képzési lehetőségeket – így lehetne ténylegesen sikeres a támogatási program – írta a penzcentrum.hu a hellovidek.hu információi alapján.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
100 milliárdos keret. Ennél többet fordítottak Orbánék külföldi templomépítésre, ( a kék plakátokról nem is beszélve) csak hogy lássuk az arányokat. Ebből fel lehet majd újítani kb 20.000 ingatlant, és ez a támogatás is fejnehéz, tehát a kapcsolatokkal rendelkező felső 10 %-nak szól, és elnézve a számokat azoknak se jut mindenkinek. Tehát meg vagyunk mentve. Igaz, hogy több, mint 1,5 éve nem jönnek EU-s pénzek többezermilliárdos nagyságrendben, ami úgy kéne mint egy falat kenyér a döglődő gazdaságnak és a szétbarmolt költségvetésnek. A részesülő 20 ezer otthon, a magyar lakásállomány 0,43%-át teszi ki, ez osztán nagy durranás lesz. Egyszóval köszönjük szépen doktorminiszterelnök úr, egy áldás tetszik lenni, és örülünk neki, hogy biztos kézzel fogja a kormányt az országunk hajóján ,egyenesen neki a jéghegynek. Kérdés, hogy a célzott ingatlanok (a Kádár-kockák) tulajdonosai közül kinek van 1 millió Ft-ja önerőre +2 energetikai tanúsítványra pénze. Szerintem az ilyen házak többségének idős tulajdonosai vannak. És ez a 6 millió szinte a semmivel egyenlő a követelményekhez képest. A tetőt lecseréli és már el is fogyott a pénz.
Eladott Ország
Tájékloztatásul az új otthonfelújítási támogatási támogatáshoz: Csődközelben a napelemes cégek, mert az állam egyetlen pályázónak sem fizette még ki a rég elnyert támogatást. Remélem ezen hír meghozza a vállalkozók kedvét az újabb napelemes programban való szerepléshez. Minden csődbe ment vállalkozót nyugtasson meg a tudat, hogy a reptér ki lesz fizetve időben. Meg a kínai vasút, a Mészáros összes cégével egyetemben. Semmi baj, majd a fatolvej, a fater vagy a haver megveszi őket bagóért, és türelmesen megvárja, hogy „álom" bácsi kifizesse végre a pízeket’. Mit kíván a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség...
api.hvg.hu/Img/b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e/5b387f78-e243-4539-8aa9-7f771d3ea9b7.jpg
Tanulság: El kell költözni Marbellára, ott kő’ napelem, légkondihoz, medence forgatáshoz, gázszerelőt viszont ott nem láttam.
csak úgy....
gondolom ez egy trombitás kristófnak egyszerübben megy és még csak zálogba sem köll basznia a rolexet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.