Továbbra is zajlik a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatok újraszámolása. Csaknem a kétharmadán túl vannak, alakulni látszanak az eredmények is.

Vitézy kontra Karácsony – Így áll most a szavazatok újraszámolása

Szavazólap-minták a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak sajtónyilvános újraszámlálásán a Nemzeti Választási Irodában 2024. június 14-én. A Nemzeti Választási Bizottság június 12-i ülésén rendelte el a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását. A bizottság döntésében arra hivatkozott, a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámolás – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vitézy Dávid ismét számot vetett a szavazatok újraszámlálásának eredményeiről.  Megmutatott egy érvényesnek számolt, ám valójában hibás és érvénytelen szavazólapot is.

Ez egy érvényesként elszámolt szavazat Zuglóból – valójában nyilván nem az

- kezdi posztját Vitézy.

Mindegy is, hogy melyik jelöltnek volt beszámítva, mindhármunknál találtak ilyeneket több kerületben is, százas nagyságrendben. Az érvényesek közé keveredett érvénytelen szavazatok mellett a téves jelölthöz elszámolt érvényes szavazatokból is viszonylag sokat találtak a mai újraszámlálás során.

Bejegyzésében kitért rá, hogy "volt egy olyan szavazókör is Újlipótvárosban – ez csak egy az 1354 darab budapesti szavazókörből –, ahol önmagában többet változott a szavazatok száma, mint amennyi a teljes köztünk lévő eredeti különbség Karácsony Gergellyel. Ebben az esetben épp az ő javára változott az eredmény, 134 szavazattal, mivel amúgy rá adott érvényes szavazatokat tévesen hozzám számoltak a XIII. kerületi szavazatszámlálók június 10-re virradó éjszaka. De fordítva is történt hasonló másutt. Csak ilyen jellegű tévesztést legalább kétszáz helyen tapasztaltunk már Budapest-szerte az újraszámlálás során, bár általában kisebb számú szavazatot érintően. Ezek vitathatatlan esetek, nagy valószínűséggel a késő éjjelig tartó számlálásból eredő emberi hibák, az átszámolás után a szavazóköri eredmény majd módosul."

A teljes újraszámlálás nagyjából kétharmadán vagyunk túl ma délutánra, de csak ebből az egy fenti példából is látszik: valóban szükség volt az összes érvényes szavazat újraszámlálására egy ilyen szoros eredmény mellett, bármelyikünk is végez az élen a folyamat végére.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Persze, vannak tévedések egy olyan hajszolt tempóban, mint a szavazás éjszakáján, de a nagy számok törvénye alapján ezek a tévedések is ugyanúgy működnek ide-vagy oda, mint amit az "eredmény" kihoz...! :)

Ritkán volt még úgy, hogy az ilyen újraszámlálások megfordították volna a kihirdetett "végeredményt".
terlasz
@verőce21: Ez így igaz, habár az én szavazókörömben is Vitézyébe keveredtek bele Karácsonyra leadott szavazatok, fordítva valahogy nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.