Bő egy hete vette át a soros elnökséget az EU-ban az Orbán-kormány, ezt az időszakot értékelte elemzésükben a magyar Political Capital intézet. Szerintük Orbán Viktor belülről bomlaszt, és orosz érdekeket képvisel, illetve Trump egóját simoghatja.

A magyar Political Capital öt pontban összefoglalva az EU-elnökség eddigi mérlegéről ezt írta:

1. Az EU-elnökség eddigi mérlege: lojális együttműködés helyett súlyemelő trollkodás.

2. Saját frakció és „békemisszió” mint játék és színpadi füst a magyar közönségnek.

3. Patrióták Európáért = ID 2.0 – potensebb, AfD-mentes, de továbbra is oroszbarát és szélsőjobb.

4. „Békemisszió”: az EU-t gyengítő, valóságtorzító trollkodás, Trumpra kacsintva.

5. Szemben a szövetségesekkel, szemben a nemzeti érdekkel.

Bővebben egyebek mellett azt állítják, hogy az EU-elnökség első hete igazolta azt, amit már az elnökség MEGA-szlogenje (Make Europe Great Again) is jelzett: az elnökséggel járó figyelmet és szimbolikus erőt a magyar kormány az európai mainstreammel szembeni trollkodásra és provokációra használja, hogy megemelje saját súlyát, felhangosítsa üzeneteit, és gesztusokat tegyen nemzetközi szövetségesei, elsősorban Donald Trump felé.

„Belülről bomlaszt, Trump egóját simogatja” – Orbán brutális bírálatot kapott egy magyar elemzőintézettől

Orbán Viktor miniszterelnök (és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalásuk után tartott moszkvai sajtótájékoztatón 2024. július 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Nem mellesleg a PC szerint az EP-választás megint nem úgy alakult, ahogy Orbán Viktor várta, de a soros elnökség kezdetéhez időzített nemzetközi politikai offenzíva eddig eredményesnek látszik, legalábbis belpolitikai szempontból. Miután Brüsszel elfoglalása meghiúsult, a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója pedig kikosarazta – miközben fő politikai ellenfele, Magyar Péter könnyed léptekkel vonult be a legerősebb frakcióba, az Európai Néppártba –, Orbán saját frakciót alapított, legalábbis látszólag. Közben „békemisszióra” indult, amivel sikeres és respektált európai vezetőnek és világpolitikai szereplőnek igyekszik mutatni magát a magyar közvélemény, elsősorban a fideszes szavazók előtt.

Továbbá a július 8-án, az Európai Parlament (harmadik legnagyobb frakciójaként megalakult új csoport valóban siker Orbán számára, hiszen a Fidesz egy potens európai pártokat felvonultató csoport második legnagyobb erejévé vált. Bár a csoport alapkövét Herbert Kickllel és Andrej Babissal közösen tette le Orbán, az nem jöhetett volna létre egy Marine Le Pennel történt előzetes megegyezés nélkül. A frakció lényegében az eddigi Identitás és Demokrácia (ID) újrabrandelése. A cél egyrészt levakarni az ID-re ráégett vállalhatatlan, szélsőséges és toxikus bélyeget, kitörni az ID-vel szemben kialakított politikai karanténból, másrészt potens (reménybeli) miniszter- és államelnököket adó csoportként befolyást és beleszólást kivívni az európai színtéren. A Patrióták ugyanakkor várhatóan továbbviszik majd az ID oroszbarát irányultságát, amelyet békenarratívába csomagolnak majd. Bár befolyásuk az EP-ben valószínűleg korlátozott marad, az Európai Tanácsban és az Európai Unió Tanácsában nőhet majd a következő években, ami jelentősen növeli az orosz befolyás kockázatát.

A magyar kormány szándékosan mossa össze az EU-elnökséget és a miniszterelnök békemissziónak nevezett diplomáciai PR-akcióját. Mivel az ő céljaikat, azaz az EU gyengítését is szolgálja, autoriter partnerei örömmel belemennek a játékba. Bár mindannyian tisztában vannak vele, hogy Orbán csak Magyarországot képviseli ezeken a találkozókon, aki súlyából és oroszbarát politikájából adódóan sem tudja előmozdítani a béke ügyét. A belföldi közönségnek szóló játék mellett az akció célja saját és Putyin-barát szövetségesei mozgásterének bővítése, illetve legfőképp Trump figyelmének és szimpátiájának fenntartása, erősítése. Ahogy a MEGA-szlogen, úgy a béketeremtés szándéka is gesztus Trump felé: egyrészt az ő egóját simogató üzenet, másrészt politikájának gyakorlati támogatása, hiszen egybevág a volt (elnök deklarált céljával.

Bár az elmúlt egy hét fejleményei nem zárják ki, hogy a magyar EU-elnökség tisztességes közvetítő lesz a tagállamok és az intézmények között a praktikus és gyakorlati ügyekben, a szimbolikus ügyekben borítékolhatók a konfliktusok a továbbra is várható troll szerep, valamint a magyar és a többségi uniós álláspont közötti komoly eltérések miatt. A magyar elnökség komoly szimbolikus károkat okozhat az EU-nak, belülről bomlasztva a szervezetet, amiben partnerei lesznek a Patrióták frakcióban ülő szövetségesek is. Az EU-elnökséggel járó figyelmet és szimbolikus szerepet pedig Orbán a NATO gyengítésére is felhasználhatja, amire a Newsweekben megjelent véleménycikke is utal. Amellett, hogy mindez – rövid távú politikai haszonszerzéstől vezérelve – szembemegy az alapvető nemzeti érdekkel, olyan országok malmára hajtja a vizet, mint az Európa biztonságát fenyegető Oroszország és a stratégiai versenytárs, Kína.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Amit Orbán művel. az nem egy szuverén állam választási kampányába beavatkozás? Hasonlóért itthon már ordítana Orbán és híveinek csapata a királyi médiával együtt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
NKF
Ennyi balos ,balfaszt szörnyű!
Méhes
@NKF: minek jársz ide menj ahova való vagy
balos
@justhpeter: Netán a falloszra gondoltál?
balos
@Méhes: Nem talált vissza a kisvasutra a csútilandira!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.