A Greenpeace közleményt adott ki, miszerint hatalmas sikert értek el a Fertő tó védelméért folytatott küzdelemben: a gigantikus turisztikai beruházás egyik módosító engedélyének ügyében a Kúria megsemmisítette a Győri Törvényszék korábbi ítéletét.

A Kúria döntése szerint a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet. A zöldszervezet szerint a mostani ítélet más természetvédelmi ügyekben is irányadó lehet, ezzel túlmutat a Fertő tó ügyén.

A szervezet azt írta: megalapozottnak minősítette a Kúria a Greenpeace érveit, amelyeket a szervezet a Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének módosítása ellen 2021 óta számtalanszor megfogalmazott. Az engedély módosítása a Greenpeace szerint figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy tavasszal a tóban és a körülötte lévő nádasban megindul az élet, és ezt a tó medrét érintő kotrás, illetve az ott folyó egyéb munkálatok zavarják. Sőt azt is, hogy a munkálatok során sok élőlényt elpusztítanak a nemzeti parki, és európai védelmet is élvező Natura 2000 területen.

A Győri Törvényszék korábbi ítéletében nem adott igazat a Greenpeace-nek. Szerintük a szervezetnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az egész évben végzett kotrás károkat okoz a természetben, és az ott élő védett állatokat veszélyezteti, elpusztíthatja. A Kúria a mostani felülvizsgálati eljárásban, amit a Greenpeace kérelmének társadalmi jelentősége miatt folytatott le, megsemmisítette ezt az ítéletet. Kimondta, hogy a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet.

Korábban a Győri Törvényszék a Greenpeace költségére az ügyben természetvédelmi szakértő kirendeléséről döntött. A bíróság által felkért igazságügyi szakértő véleménye teljes mértékben a Greenpeace állításait támasztotta alá. A nemzeti parki területeken a szakértő szerint védett fajok is sérülhetnek, és el is pusztulhatnak a Fertő tó kotrása miatt. A szakértő véleményét a Győri Törvényszék bírója azonban felülbírálta ítéletében.

Ennek az ítéletnek megdöbbentő eleme volt az az érvelés, hogy ha a gazdasági érdek úgy kívánja, a védett fajok egy-egy egyedének elpusztítása megengedhető, hiszen ezzel a faj még nem pusztul ki. A Törvényszék szerint ugyanis így nem sérülnek a hazai természetvédelmi és az EU Natura 2000 jogszabályai, továbbá „elkerülhető a projekt aránytalan sérelme is”. A Kúria ezt az indoklást is jogszabályokat sértőnek minősítette.

„Nagyon örülünk az ítéletnek. Ez a kúriai döntés a Greenpeace és a Fertő tó Barátai Egyesület négy éven át tartó közös harcának eredménye. Meggyőződésünk, hogy ez az ítélet nagyon sok más szervezetnek is segítségére lesz, hogy hatékonyan és bátran fellépjenek a rövid távú, szűk csoportok anyagi érdekeit érvényesíteni akaró pusztítás ellen” – nyilatkozta Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace munkatársa.

Eksztázisba kerültek a magyar környezetvédők egy bírósági döntés miatt –  A Greenpeace örömtüzeket gyújtott

Fertő-tó Fotó: Greenpeace

„Visszaigazolta a Kúria az érveinket, és ezzel muníciót adott a civil szervezetek számára. Hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi engedélyek kiadásával meghatározott védelmi szint nem csökkenthető az engedélyek módosításakor. Kimondta azt is, hogy nem lehet a hiányosnak tartott környezetvédelmi engedélyek ellen fellépő civil szervezeteket olyan bizonyítási munkára kényszeríteni, amilyet az engedélyt megadó hatóságoknak kellett volna elvégezniük. Ez rendkívül fontos a jellemzően korlátozott pénzügyi és tárgyi eszközökkel fellépő civil szervezeteknek. Örülök az ítéletnek, mert nemcsak a Greenpeace-nek könnyíti meg a környezet védelméért folytatott harcot a Fertő tó ügyében, hanem minden civil szervezet számára, és más ügyekben is” – tette hozzá a Greenpeace-t a bíróság előtt képviselő Dr. Gutper Ildikó ügyvéd.

Forrás: Greenpeace
Fotó: Greenpeace

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rücsü41
Ebbe a nagy melegben, amikor már majdnem elkéstünk a természetvédelemmel, eszükbe jutott bíráknak, hogy a természetet csak anyagi előnyök miatt megbojgatni nem lehet, és csak akkor nyúlhatnak a beruházók a természet megváltoztatásához, ha bizonyítják, hogy azzal nem károsítják azt!Végre a bírák maguknál voltak!
Billibácsi
A bíróságok sok esetben hoznak bicskanyitogató ítéletet. Most végre egy korrekt, igazságos határozat született amely a természet védelmét a kapzsi ner- lovagok érdekei fölé helyezi.
szaboria1
Felháborodtam azon a felvételen amikor meg láttam a kifeszített hálókat ahol fecske fészkek voltak.
Milyen emberek azok akiknek többet ér egy beruházás mint a természeti kincsünk.
Maxipocak
Azért kíváncsi lennék a győri bíró lelkivilágának, mikor anno meghozta a döntését. "Egy egyed nem jelenti a faj kihalását" vagy valami ilyesmi. Szóval ha a családjából valakit fejbelőnek, az nem jelenti az Emberiség kihalását. Mármint a t. bíró logikája szerint. És ez, ez bíró. Kétségtelen hogy sok fecske van, de mikor majd baszhatja a tetves unokái életét akkor mit fog rebegni? "Jó nertárs voltam kedveseim".
namihami
Beakasztottak néhány fideszes korifeus újabb üzletébe.
Nyugi, majd akad egy (csupa fideszesből álló) brigád, amelyik felülbírálja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.