Carpe diem VS Carpe futurum

Mi éli - örli  fel a magyar népet? Genetikai hozadék, avagy társadalmi (v)iszonyok? Lehet-e változtatni a jövőn, illetve tudunk-e vigyázni magunkra? Ki gondoskodik rólunk ma, holnap, életünk alkonyán? Önmenedzselés, illetve állambiztosította jólét? Magyarország hosszú évtizedekig listavezető alkoholfogyasztásban, öngyilkosság elkövetésben, korai elhalálozásban egyaránt. Mit mutatnak ezek az adatok?

A kétezredik évet követően a leadben említett első két kategóriában megelőztek más népek; netán kezdett kijózanodni a magyar, esetleg elapadtak a statisztikára szánt források, avagy maguk a kérdéssel foglalkozó kutatók is kihaltak időközben, nem tudni, nem szól erről szocio-demográfiai felmérés, de a korai elhalázozás aránya - ha nincs is napi jelentés róla - tudjuk, folyamatos növekvő tendenciát mutat. Mi vezet ide? Tudunk-e vigyázni magunkra? Felelőtlenség és gondtalanság? Minek számlájára írható? Van jövőképünk, biztosításunk, nyugdíjunk? Megannyi kérdés…

Köz és önigazgatás

Mint azt már jó régen Virág elvtárs is megjósolta, a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik, és szinte természetes, hogy a bulvárpolitikától átitatott, na meg a dögöljön meg a szomszéd tehene projekten felcseperedett nemzedékek ideje korán „belegebbednek” az állandó stresszbe és a bizonytalanságba. Elég, ha csak mikrógazdaságilag nézzük.

Az egyén, legyen az József, akár Gizella, nap mint nap meghozott döntéseinek összessége, és akármilyen nyersen és adatszerűen is hangzik a fenti kijelentés, ma az vagy, amit a tegnap mondtál, tettél. Az is kérdés, hogy a gyorsan változó világ ritmusát az egyén tudja-e követni, és hónapról-hónapra, rosszabb esetben évről-évre felülbírálva döntéseit, a tőzsdére vitt informatizált, globalizált, pénzügyi világhoz tudja igazítani életét. Miután az állam gondoskodása az egyén életében minimalizálódni látszik, illetve annak intézményei erodálódnak, a cél az lenne, hogy mindenki vegye kezébe sorsa irányítását. Ez a tendencia lehet-e össznépi, gyakorisodó jelenség? És mikor nő be az emberek feje lágya? Mikortól öngondoskodó az egyén? Utolsó percben, szükségben, avagy tudatos spórolással, tervezetten készül az idősebb korra?

A Generali Biztosító Reform Műhelye, a Medián Közvélemény és Piackutató Intézet, valamint a Széchenyi István Szakkollégium legutóbb készített felmérése szerint, a felnőtt magyar népesség mindössze egyharmada készül anyagilag a nyugdíjas korára. Az aktív népesség fele még csak nem is ismeri a rá vonatkozó nyugdíjszabályokat, így például gőzük sincs, hogy mennyi járulékot fizetnek, hány éves korukban mehetnek nyugdíjba, (na ez utóbbi megint képlékeny) és miképpen számítják ki a nyugdíjukat. A felmérés másik tanulsága, hogy a fekete gazdaságban foglalkoztatottak a legtájékozatlanabbak, ám (a szerk. megjegyz.) nem elhanyagolható tényező, hogy jelenleg Magyarországon boldog-boldogtalan minimálbéren papírozva, és így,  Ők, vagyis az óriási többség, a bejelentett alacsony jövedelem miatt nem juthat majd megfelelő nyugdíjhoz, öregkori támogatáshoz. 

Az aszpirin és az életbiztosítás

Számos felmérés készült a magyarok (más országokhoz képest) magas gyógyszerfogyasztásáról és egészségügyi kiadásairól, ugyanakkor nagyon alacsony a magánbiztosítások száma. Egyes becslés szerint az emberek - átlagosan évi harmincezer forintot költenek gyógyszerre, egészségügyi kiadásaikra. A Reform Mühely kutatása szerint, a megkérdezettek 70%-a mondta azt, hogy az elmúlt évben volt háziorvosánál, minimum havi ötezer forintot költött pirulára. Azaz, hatvanezer forintot!

Bár az élet-balesetbiztosítások, akár más magánbiztosítások aránya közvetlenül nem függ össze az emberek egészségi állapotával - közvetett összefüggés persze van, mivel az idősebbek nagyobb befizetési hajlamot mutatnak, sejtem, elsősorban előrehaladott koruk miatt és jövőfélelműktől vezérelve. Az egészségügyi állapotnál azonban sokkal fontosabb az öngondoskodási hajlandóság és a biztosítókhoz fűződő kapcsolat. Az életbiztosítással rendelkezők és a magánnyugdíj-pénztári tagok - függetlenül az életkoruktól és a jövedelmi helyzetüktől, társadalom egészéhez mérten, nagyon kevesen vannak, és a szomszédnak, illetve nagynénémnek is van biztosítása alapon viszonyulnak e kötvényekhez.

Ha csak visszatekintünk a biztosítópiaci értékesítők múltjára, nem is csodálkozhatunk a nép bizalmatlanságán. A nyugati kultúrákkal ellentétben, nem pénzügyi tanácsadók továbbképzésével foglalkozott az ágazat, hanem elbocsátott BKV ellenőrökből, leszázalékolt kereskedelmi dolgozókból, foglalkozás nélküli humán tagozatosokból neveltek ki biztosításközvetítőket és értékesítőket...

Jelenleg jogszabályozással is „fényezik” a szféra/szakma arculatát, nem véletlen, hogy a piaci szereplők, felkészült gárdával, rendkívül egyén orientáltan dolgoznak, és a pár vezető társaság le is fedi a szektor közel 80%-át. Az egyén öngondoskodó politikája erősödött? Netán specializálódtak a társaságok, más befektetések hozamának erős ingadozása a magyarázat? Vagy a válság hatása?

Nyitott itt (is) a kérdés…

folyt. köv.

(A szerző a Médiaröntgen felelős szerkesztője)