Az világos, hogy az európai választások a legkevésbé sem arról szólnak, hogy mi a csodának küld egy ország képviselőket az európai parlamentbe. A választók leginkább arra használják az ötévente adódó lehetőséget, hogy furkósbottal jó nagyot üssenek az éppen regnáló kormány fejére. Így van ez minden európai országban. Nem állítom, hogy némely kormány ezt nem érdemli meg, a baj csak az, hogy közben elsikkad egy sor fontos szempont. Sokan azt sem veszik észre, hogy saját országuk érdekérvényesítése az európai politikában milyen sorsra jut.

Az Európai Parlamentben négy mérvadó frakció van, s ezekben csak egynél lett jelentős képviseletünk. A liberálisokból kiszorultunk, (korábban két képviselőnk volt, most egy sincs) a szocialistáknál a margóra kerültünk, (a korábbi kilencfős delegáció helyett négyfős delegációnk lett) a zöld frakcióban ezúttal sem vagyunk jelen, egyedül a Néppártban képviseltetjük magunkat a korábbinál nagyobb mértékben. Itt egy mandátummal nőtt a pozíciónk, tizenháromról tizennégyre, ami nem ellensúlyozza jelentős gyengülésünket, illetve jelenlétünk hiányát a többi frakcióban.

Aki ismeri az Európai Parlamentet, az tudja, hogy a Jobbik képviselői a mértékadó frakciók támogatása nélkül semmire nem mennek. Szavazataik de facto elvesztek a nemzeti érdekérvényesítés szempontjából. Az Európai Parlament mindig is nagyon határozottan lépett fel a szélsőjobboldali politikai csoportokkal szemben, és kiközösítette őket. Ha a Jobbik a függetlenek közé ülne, akkor sem járna jobban, mert ők sem jutnak megszólalási lehetőséghez, s ha néha igen, beszédeiket nem közvetíti senki.

A szélsőjobboldali összefogás soha nem volt sikeres az európai parlamentben. Amikor legutóbb a Mussolini unoka, Alessandra Mussolini az Olaszországban letelepedő román cigányokat szidta, a Nagy Románia Párt képviselői úgy kiléptek a nemzeti radikális frakcióból, hogy az menten meg is szűnt.

A nagy országok nemzeti érdekérvényesítő képessége éppen számbeli fölényük miatt nem csorbul. Nekünk, kicsiknek ezért nem lett volna szabad bevinni a hazai belpolitikai érdekeket az EP-választásba, mert ezzel egy fontos nemzetközi intézményben öt évre lépéshátrányba kényszerültünk. Nemzeti érdekképviseletünk gyengült, nemzetközi jelenlétünk súlya csökkent annak következtében, hogy a belpolitika lett úrrá az európai választáson, és persze amiatt is, hogy a választók olyan keveset tudnak az európai parlament működéséről, ami a politika és a sajtó közös bűne. Hát itt tartunk most.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zümm
Na igen, de Morvai Kriszta tizenöt éve még pont az ellenkezőjét mondta a dolgoknak, igaz, ugyanolyan vehemenciával ...
Csubaka
Azért az Európai unióban zajló történéseknek vagy egy nagyon fontos irányvonala, amit semmiképpen nem neveznék esély érvényesítésnek. Tejlesen parlagi módon úgy fogalmazhatnám, hogy a benyalás magasiskolája az EU. A régi nagy tagok diktálnak, adják, veszik, viszik a piacokat, a kicsik pedig egymáson át gázolva marakodnak az odavetett, megmaradt koncokon. Olvasom a statisztikákat és megdöbbent hogy (néhány kivételtől eltekintve) egyetlen menő EU-s képviselőnknek nem esett még le, hogy az országnak ezerszer többe került a csatlakozás mint ami "haszonnal" az járt. Ergo, akkor miféle érdek érvényesítésért is küzdenek ott kint, itthon vehemensnek láttatott energiával? A semmiért! A ragyogó EU-s fizetésekért.
És még egy aprócska szösszenet. Ahhoz, hogy az EU.ban valaki jól tudjon helyezkedni, elsősorban az kell, hogy idehaza úgy helyezkedjen, hogy a választópolgárok tömegei megbízzanak benne (bennük,pártokban) és elhiggyék, hogy Brüsszelben is a valós érdekeinket fogják képviselni, nem pedig azt amit az eupuhány megélhetési politikusok látni szeretnének belőlünk. Lesz az EU-ban is átalakulás kedves Katalin elég rendesen és nem is olyan sokára!
Egyébként sem tagja az EU-nak minden európai állam, mégsem szűntek meg létezni. Sőt! Van ahol lényegesen kisebb hatása is volt a globalizáció következményeként kialakult gazdasági válságnak.
reallatas
@vargaberna: /tegnap, 1446/ Talán igen, nyilván megfoghatóan valódi amit mond, de az utolsó mondatodban leírtakhoz, gondolod a többieket a feltétlen magasztos hazaszeretet vezérli csupán? Naivitás lenne azt hinni!
catroot
@vargaberna: "Dicséretes, hogy a lelkes hozzászólók így kiállnak Morvai Krisztáért, de számára csak eszköz a sok szavazat a magasabb pozícióhoz."

Mert a többi párt számára a választó az micsoda?
gondolkodo
@vargaberna: Mi a megdőbbentő abban, hogy a cigánynő arra szavaz, aki elvárása szerint több segély ad majd Neki?
A nyugdíjasok arra szavazunk, aki nem akar elvenni abból, amiért már megdolgoztunk, a 18 évesek arra szavaznak, aki tényleges ingyenes felsőoktatást ígér és így tovább!
Megdöbbentő az lenne, ha nem így történnék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.