Az egész régiót érintő csúcstechnológiát villantott egy magyar vállalat

A kormány is üdvözölte a bejelentést.

Poligráfos vizsgálattal bizonyítaná a DK-s, hogy nem jár össze Kövér Lászlóval

Egészen bizarr módon próbálja cáfolni a DK, hogy egyik szigetszentmiklósi politikusuk nem egyeztet a háttérben Kövér Lászlóval: a hírbe hozott Jószai Attila önként poligráfos vizsgálatnak vetette alá magát.

Bíróság előtt a Borkai-féle jachton feltűnt ikerpár

Költségvetési csalás miatt indult az eljárás.

Bár Botka László hátat fordított az MSZP-nek, mégis őt támogatják – De mit szól ehhez Gyurcsány?

Nem mernek szembeszállni a nagy öreggel.

Budai Gyula szolgálatba helyezte magát és feljelentet

Feljelentést tett Budai Gyula a Lánchíd felújításával kapcsolatban - ezt a fideszes országgyűlési képviselő maga közölte szerdán a Facebook-oldalán.

BioTechUSA-vezér: Ha a mi utunk egy maraton, ez még csak az ötödik kilométer

„Ha a mi utunk egy maraton, ez még csak az ötödik kilométer.”

Lánchíd-botrány: hivatali vesztegetés miatt eljárás indul

A Lánchíd felújítása végül ötmilliárd forinttal többe került és kisebb műszaki tartalommal készült el.

Vitézy Dávid vitára készül Karácsony Gergellyel, visszaállítaná Budapest történelmi zászlaját

A főpolgármester-jelölt visszaállítaná Budapest történelmi zászlaját.

„Gyári melósból” lett országgyűlési képviselő, de most kilép a Párbeszédből

Kilépett a Párbeszéd – ZÖLDEK pártjából, és független országgyűlési képviselőként folytatja munkáját Berki Sándor – ezt a politikus Facebook oldalán jelentette be.

Tarlós István válasza Vitézy Dávidnak: Számtalanszor elmondtam, magamtól is el akartam mozdítani

A korábbi főpolgármester az LMP főpolgármester-jelöltjének keddi Facebook-posztjára reagált.

Polisztirol hőszigetelés: Leggyakoribb elkövetett hibák!

A polisztirol hőszigetelés során elkövetett hibák jelentősen rontják a szigetelés hatékonyságát, és penészedéshez is vezethetnek. Ezért fontos, hogy a munkát csak szakember végezze el, aki kellő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik.

Testépítő exrendőr – Itt már bárkiből lehet polgármesterjelölt

Karácsony Gergely újabb – hatodik – kihívóját a Szabad Ország Mozgalom (SZOM) nevű párt indítja egy exzsaru, jelenlegi testépítő képében.

Balesetet okozott, megállás nélkül elhajtott, majd nevetséges magyarázkodásba kezdett egy férfi

Szerinte lehet, hogy nem is ő ment át a szemközti sávba.

Váratlan helyről kapott pofont a pécsi polgármester

Péterffy Attilát az egyik korábbi támogatója bírálta.

Készült a piac az iráni támadásra, de a megtorlás a magyar benzinkutakon is kopogtathat

Fordulat jön az áraknál, augusztus óta nem történt ilyen.

Orbánék újabb ingatlanok kisajátításával és további kiváltságokkal hoznák jobb helyzetbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet

Nem tudta maga alá gyűrni a tanárképzést a kormány, ezért kivételezett helyzetbe hozott „saját” egyetemén indíttatna ilyen szakot – olvasható az e heti HVG-ben.

Cegléd 650 milliót nyert egy uniós pályázaton, de elfelejtették a városra költeni

Ezúttal kivételesen nem nyoma veszett egy uniós pályázaton megnyert pénznek, nem is értelmetlen kilátóra vagy lombkoronasétányra költötték, hanem Cegléden egyszerűen elfelejtették felhasználni a 650 millió forintos összeget – számol be a Válasz Online.

Itt a NER fiatal "demokratáinak" újabb üzlete – A Matolcsy Ádám barátaihoz köthető New York-i luxuslakást 15 milliárdért árulják

A 100 négyzetméteres teraszon fűtött medencében lubickolhatnak

Tele van a hócipő a bankok apró betűs díjemelésével - MNB-irgum-burgum

Vezetői körlevélben utasította a bankokat az MNB, hogy amikor árat emelnek, világosan magyarázzák el az ügyfeleknek, miért döntöttek így, és lehetőleg színes betűkkel vagy háttérrel kiemelve jelöljék a kondíciós listákban.

Otthagyja a pártot a Párbeszéd országgyűlési képviselője

De a frakció tagja marad.

A magyarok az átlagosnál is jobban szeretik az Európai Uniót

Friss adatok láttak napvilágot az Eurobarométertől.

Könyvelés és bérszámfejtés: mi a különbség?

Nem könnyű szakmát választ magának az ember, legyen könyvelő vagy bérszámfejtő – vagy akár a kettő egyszerre. Az viszont biztos, hogy igencsak kifizetődő, “must-have” munkakörökről van szó cégen belül, emiatt a megbecsültség is igencsak magas. A jó szakembereket pedig jól meg is fizetik – jó esetben. De a mi a különbség...

A KSH kacifántos megoldással fog üzemanyagárat számolni Nagy Mártonnak

A statisztika kísérleti lesz, vagyis nem megbízható, alapja az uniós statisztikai hivatal 2005 óta létező heti árösszesítése. A magyarországi adatok forrása a nagy kúthálózatok ár-önbevallása, amit az energiahivatal felé tesznek.

„Ez itt van, igyatok egy kólát” - kétezer forinttal próbálta megvesztegetni a rendőröket

A rendőrök nem fogadták el az ajánlatot, a férfit bíróság elé állították.

Meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

Egy ágy és annak környezete égett, a tüzet egy fűtőberendezés okozhatta.

Borkai Zsolt: „Semmi közöm Gyurcsányhoz, de Orbánnal szívesen dolgoznék, amennyiben segít Győrnek”

A volt polgármester a Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület 15 képviselőjelöltjével együtt indul a város meghódításáért.

Magyar Péter 3 helyet is elhozhat az EP-választáson, de Orbánt nem tudja meggyengíteni

Az Euractiv portál esélylatolgató cikke szerint Magyar Péter akár három mandátumot is szerezhet újdonsült pártjával a júniusi európai parlamenti választáson, de ezzel nem a Fidesznek fog kellemetlenséget okozni, hanem az ellenzéknek.

Uniós előrejelzés: három mandátumot szerezhet Magyar Péter pártja

Az ellenzéktől vehet el helyeket.

Matolcsy Györgyék levelet írtak, közölték az elvárásaikat

Oda kell figyelni minden részletre.

Megszólalt a jegybank vezető közgazdásza a forintárfolyamról

Közölte, hogy mire számítanak.