A Tolerancia Nemzetközi Napja

Néhány napja már hétmilliárd ember él a földön. Azon a Földön, amelyiken csak látszólagos a béke és a nyugalom. Pedig az emberek száma, az eltérő kultúra és gondolkodás, a vallási sokszínűség nem indok arra, hogy sokan képtelenek legyenek békében egymás mellett élni. Hol az a toleranciának nevezett erény, melynek gyakorlása következtében a konfliktusok minimálisra csökkennének? Miért van szükség mindenáron a hatalom és az erő gyakorlására mások véleményével, hitével szemben, csak azért, mert az eltér a miénktől, és nem tudunk vele egyet érteni? Talán soha nem volt ennyire szükség a toleranciára, mint napjainkban. Az UNESCO kezdeményezésére az 1995. évet az ENSZ a tolerancia évének nyilvánította. Azt az esztendőt, amelyikben már ötödik éve tartott a Délszláv háború. De a világ abban reménykedett, hogy – talán ennek hatására is – végre megszületik békeszerződést Daytonban. Ennek a nagyszabású rendezvénysorozatnak összegzéseként – a júliusban valóban létrejött béke megállapodást követően –, novemberben 16-án, az UNESCO tagállamai elfogadták a tolerancia elveiről szóló nyilatkozatot. S bár azóta sem tűnik különösebben békésnek Földünk, az ENSZ Közgyűlése egy évvel később, az 1996. december 12-i határozatában hivatalosan is felszólította tagállamait, hogy november 16-át nyilvánítsák a Tolerancia Nemzetközi Napjává. Ma, néhány óra alatt a világ bármely pontjára eljuthatunk, bárki szabadon választhatja meg hazáját, otthonát, egyik napról a másikra olyan kultúra képviselői jelenhetnek meg a szomszédunkban, a munkahelyünkön, kiknek hite, neveltetése, viselkedése, öltözködése teljesen eltér a számunkra megszokottól. Soha nem volt tehát ekkora szükség a tolerancia gyakorlására, mint napjainkban. Az ókorban és a középkorban, de még az újkor hajnalán is a tolerancia főként vallási toleranciát jelentett. Az egymástól idegen kultúrák, vallások keveredése azonban csak ott okozott gondot, ahol hiánya volt a toleranciának, és ezért egész népcsoportok identitása került veszélybe. Egy toleráns társadalomban ugyanis nem fordulhat elő, hogy bárki ráerőltesse kultúráját, vallását, vagy olyan akaratát a másikra, amely által annak saját kultúrája kerülne veszélybe. Mert a toleráns ember egy olyan személy, aki megérti és tiszteli a másikat. Ez azonban nem néma, érdektelen elfogadását jelent, hanem sokkal inkább egyfajta érdeklődést, kommunikációt, ezeken keresztül pedig embertársaink a miénktől eltérő világának megismerést és megértést. A toleranciának valójában még szeretettett sem kell tartalmaznia. Elég, ha valóban őszinte mosollyal és valódi érdeklődéssel fordulunk a másik felé. Mindezen túl a toleranciának tényleges cselekvésre kell sarkalnia mindenkit, aki azt látja, hogy másokat megfosztanak alapvető emberi jogaiktól, szabadságuktól. Ne gondoljuk, hogy nekünk soha, semmikor nem lehet szükségünk mások segítségére… De hogyan alkalmazzuk mindezt a mindennapokban? Honnan döntsük el, hogy miképp bánjunk a másikkal? A legjobb megközelítés az, hogy egyszerűen önmagunkból indulunk ki. Abból, hogy mi mit szeretnénk, milyen tiszteletet és támogatást várunk el másoktól. Ez az, ami alapvetően meghatározza azt, hogyan kell viselkednünk másokkal szemben. Sokan, sokféleképpen írtak már erről. Köztük van L. Ron Hubbard, amerikai filozófus, a Szcientológia vallás alapítója, aki Az út a boldogsághoz című, 21 pontból álló, erkölcsi szabálygyűjteményének huszadik pontjában ezt így fogalmazta meg: „Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy ők bánjanak veled.”