Peking fulladozik. A két fotón a szmoggal telített és a környezetszennyezés által létrehozott füstködtől mentes főváros látképe tárul elénk. A fojtogató szmog nem csak az egészségre káros, de az éghajlatváltozásra is nagyobb hatást gyakorol, mint korábban feltételezték. A hétvégén sűrű füstköd telepedett a kínai fővárosra, a levegőben szálló korom szintje soha nem látott magasságokba emelkedett. Több jelentés szerint a város egyes részein a parányi korom részecskék az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott határérték harmincszorosát is átlépték. Pekingi látkép 2013. január 14-én >>> a fotón! Az egészségügyi problémákon túl, a korom jelentős csapás az éghajlatváltozásra is - egy új tanulmány szerint pedig jóval nagyobb a hatása, mint gondoltuk. Tami Bond, az Illinois Egyetem kutatója szerint a melegítő hatása közel kétszerese az IPCC becsléseinek, mellyel a korom a széndioxid után a második helyre léphetne előre a kockázati tényezők sorában.

Forrás: sg.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pilóta
"A többek közt dízel motorokból és széntüzelésből levegőbe jutó koromról tudjuk, hogy magába szívja a napfényt, emellett pedig felgyorsítja a hó és a jég olvadását. A kutatók jelentése szerint a kibocsátás Európában és Észak-Amerikában is csökkentő tendenciát mutat a különböző szabályozásoknak köszönhetően, a fejlődő világ azonban bőven ellensúlyozza ezeket az eredményeket a kibocsátás folyamatos növelésével."
Pilóta
"Jó hír, hogy a széndioxiddal ellentétben a korom csupán néhány napot tölt a levegőben, ezért a kibocsátás csökkentésével azonnali hatást érhetnénk el a hőmérséklettel kapcsolatban. "A dízel motorokból, valamint a fa- és széntüzelésből származó kibocsátás csökkentése egyértelműen előnyös mind egészségi, mint éghajlati szempontból" - nyilatkozott a BBC-nek Piers Forster, a Leeds Egyetem professzora . "Ha mindent megtettünk volna, amit tudunk ezeknek a kibocsátásoknak a csökkentésére, akkor máris megspóroltunk volna legalább egy félfoknyi melegedést, vagy kaptunk volna pár évtizednyi előnyt"

A jelentés figyelmeztet, a korom szerepe igen összetett, így a melegedés mellett hűtő hatásai is lehetnek. "Ez egy komplex kérdés, a korom ugyanis jellemzően más részecskékkel és gázokkal együtt kerül a levegőbe, ami valószínűleg hűti az éghajlatot" - tette hozzá Forster professzor."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.