Legalább három halálos áldozata van a Glasgow belvárosában történt helikopterbalesetnek – közölte szombat reggel a skót rendőrség.

A BBC-nek nyilatkozó rendőrségi források szerint azonban "szinte bizonyos", hogy az áldozatok tényleges száma ennél nagyobb.

A helyszínről 32 sérültet vittek kórházba, többük állapota kórházi források szerint "nagyon súlyos".

Alex Salmond skót kormányfő már szombat hajnali twitterüzenetében közölte: tekintettel a baleset súlyosságára, "mindenkinek fel kell készülnie" arra a lehetőségre, hogy a szerencsétlenségnek halálos áldozatai vannak.

Péntek éjjel egy rendőrségi helikopter zuhant a skót nagyváros egyik legnépszerűbb pubjára. A helikopter, amelyen a pilóta mellett két rendőrtiszt volt, a zsúfolásig telt ivó lapos tetejébe csapódott és átütötte a tetőszerkezetet, de nem robbant fel, és tűz sem keletkezett.

A szerencsétlenség pillanatában hozzávetőleg 120-an tartózkodtak a pubban. Legtöbbjüket sikerült kimenekíteni, de többen bennrekedtek a beomlott tetőszerkezet által elzárt épületrészben.

Néhányukkal a tűzoltóknak sikerült kapcsolatba lépniük, ám az épület a tűzoltóság szóvivőjének szombati tájékoztatása szerint statikailag "nagyon veszélyes", így a mentőalakulatoknak is "meghatározott módszerek" alapján kell haladniuk.

A mentőegységek emberek felkutatására kiképzett kutyák segítségével keresik a romok alatt rekedteket.

Szemtanúk beszámolói szerint a gép "kőként zuhant" a Clyde folyó partján lévő, The Clutha nevű pub tetejére, miután hajtóműve jól hallhatóan "ki-kihagyott".

Ez az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai légi balesete, a halálos áldozatok és a sérültek számát tekintve súlyosabb, mint az év elején történt hasonló londoni szerencsétlenség.

Január közepén a dél-londoni Vauxhall városrész zsúfolt főútjára zuhant és felrobbant egy helikopter, miután a sűrű ködben darunak ütközött egy épülő felhőkarcoló mellett. Abban a szerencsétlenségben meghalt a gép pilótája, aki egyedül tartózkodott a fedélzeten, és egy járókelő, akire rázuhantak a roncsok. Tizenketten megsérültek.

Előzőleg 2008 januárjában történt súlyos légi baleset, akkor a British Airways egyik repülőgépével. A Boeing 777-200-as, amely Pekingből érkezett 136 utassal és 16 fős személyzettel a fedélzetén, a tízórás út utolsó perceiben mindkét hajtóművének tolóerejét csaknem teljesen elvesztette, mint később kiderült, azért, mert az üzemanyagból kicsapódott vízjég eltömítette a vezetékeket. A gép a londoni Heathrow repülőtér füvén landolt, 400 méternyire a pálya elejétől, szárnyai, futóművei és hajtóművei összetörtek. A balesetben tizenhárman sérültek meg, egyikük súlyosan.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csikknorisz
A legutóbbi tudósítások szerint 8-an haltak meg, 14-en súlyosan megsérültek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.