Az ebolafertőzés veszélye miatt szombattól ellenőrizni fogják a párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat – jelentette be Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter.

"Érkezéskor az egészségügyi személyzet meg fogja mérni az utasok testhőmérsékletét a kiszálláskor, azaz még a repülőtérre való belépés előtt" – mondta csütörtök reggel a tárcavezető az LCI hírtelevízióban. Azt is jelezte, hogy még a fedélzeten minden utasnak ki kell majd töltenie egy egészségügyi kérdőívet, valamint azt, hogy a Conakryba induló járatokon is megerősítik az ellenőrzéseket. 

Francois Hollande államfő ezt megelőzően közleményben jelentette be, hogy "Franciaország egészségügyi ellenőrzést léptet életbe a vírus által sújtott térségből érkező járatoknál". Arra is kitért, hogy Franciaország a guineai hatóságok kérésére újabb központokat fog létrehozni az ebolajárvány kezelésére. Az első ilyen központot Macentában nyitották meg a francia egészségügyi szervek. Ezenkívül Párizs olyan egészségügyi dolgozókat küld az országba, akik a guineai illetéseknek tartanak továbbképzéséket a polgári lakosság védelme érdekében.  

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szerdán kiadott, az október 12-i állapotokra vonatkozó adatai szerint az ebolába 8997 fertőzött közül 4493 halt bele.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.