Magánvagyona elérheti a 200 milliárd dollárt – jelentette ki vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Bill Browder, a Hermitage Capital Management befektetési alap igazgatója.

Browder, aki korábban az egyik legjelentősebb külföldi befektető volt Oroszországban, azt állította, hogy abból a pénzből, amelyet Oroszország Putyin kormányzásának 14 éve alatt megtermelt és amelyet nem költöttek el iskolákra, utakra és kórházakra, ingatlanban, svájci bankszámlákon, részvényekben, valamint az elnök és a "csókosai javára kezelt befektetési alapokban van".

Az üzletember szerint "Putyin Oroszország feletti uralmának első 8-10 éve arról szólt, hogy annyi pénzt lopjon, amennyit csak tud".

"Néhányan, beleértve magamat is, úgy hisszük, hogy ő a világ leggazdagabb embere, vagy az egyik leggazdagabb ember a világon, több százmilliárd dolláros vagyonnal, amelyet Oroszországtól loptak el" – nyilatkozott az üzletember.

"A hatalom nagyon egyszerű Oroszországban: az van hatalmon, akinek hatalmában áll embereket letartóztatni" – mondta Bill Browder.

Browdert az orosz kormány 2005-ban "nemzetbiztonsági kockázati tényezőként" feketelistára tette. A The Economist közlése szerint azért, mert beleavatkozott a "korrupt hivatalnokok és üzletember bűntársaik" felé irányuló pénzáramlásba. Azóta Putyin korábbi támogatójából az elnök markáns bírálója lett.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Helybe jön a nagy tanítómester és példakép, de a tandíjat mi fizetjük a tanítvány helyett.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
Nagy ország, nagy mutyi. Kis ország kis mutyi. Ezért tudott g vicctor "csak" 50 milliárdos vagyonkát összeharácsolni mert kicsi a zország. Az elv viszont stimmel.
volvós
Azért gondoljunk bele,hogy ez az állitólagos
200 milliárd $ mekkora koporsóba fér el ???
mate03
@Dr. Felipe: Amennyivel több mint 50 milla,azt nekem adod?
mate03
@Dr. Felipe: Elnéztem bocsánat!De még így is fenntartom!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.