Félholtra verte, megkínozta munkaadóját két magyar szakács Párizsban. Az áldozat egy kínai étterem vezetője, egy középkorú francia nő – írja a Bilkk.

A két szakács a brutális verést követően bezárta a nőt a hűtőkamrába és hagyták halálra fagyni. A 19 és 20 éves vendégmunkások március 25-e óta dolgoztak Párizsban a Pagoda étteremben szakácsként. A tulajdonos házaspár az étterem felső szintjén még lakást is adott nekik.

Két magyar szakács különös kegyetlenséggel gyilkolta meg Párizsban főnökétA gyilkossággal vádolt szakácsok

Húsvét előtt a két vendégmunkás haza akart utazni, s a rendőrök szerint pénzt akartak hozzá szerezni. Azt találták a legegyszerűbbnek, ha főnöküktől veszik el, ezért kellett meghalnia a nőnek.

A meggyilkolt asszonyon a szakértők félszáz külsérelmi nyomot találtak. A Blikk úgy tudja, az asszony férje csak egy hajszállal kerülte el a végzetét, amikor keresni kezdte a feleségét.

Végül a férfinek sikerült értesítenie a hatóságokat. A kiérkező rendőrök az étteremben összecsaptak a két szakáccsal.

A székeket hajigáló gyilkosok az egyik rendőr fegyverét is megszerezték, de végül mindkettejüket sikerült ártalmatlanná tenni. Néhány órával később a rendőrségen beismerték tettüket, és azt is elmondták, hogy fel akarták darabolni a holttestet.

A Blikk megszólaltatta az egyik vendégmunkás anyját. F. Jánosné sírva beszélt arról, hogy szerinte szörnyű körülmények között tartották a fiát, és biztos csak önvédelemből gyilkolt.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Amúgy egy középkorú nő ellen biztos csak önvédelemből kellett az agyba-főbe verést alkalmazni.
Tekintettel arra, hogy a francia börtönökben csak nárciszokat locsolgató széplelkek vannak, valahogy van egy olyan érzésem, hogy ezek ketten párszor meg fognak csúszni a lépcsőkön.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szolmekkoj
@Anna Mária: te honnan tudod, hogy milyen konfliktus volt közöttük? Egyikünk sem ismeri a részleteket.Várd meg a részletek kibontását és utána ítélkezz. Ez remélem világos. Én sajnálom őket mert fiatalok, ugyanakkor ha tényleg megölték azt a szerencsétlen asszonyt akkor abban is biztosak lehetünk, hogy nem hangszórót fognak kapni a tettükért.
Anna Mária
@szolmekkoj: Én nem ítélkeztem, valakivel nyilván összetévesztesz. Az a bíróság dolga.
KERKA
@szolmekkoj: 00.30 kérsz egy snickerset:?Kivagy nagyon.
kamazuka
@EGO: Tévedés!A hazai közoktatás vendégmunkásokat állít elő!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.