Radikális jobboldali tüntetők megrohamozták az ukrán parlament épületét hétfőn, azt követően, hogy a törvényhozás első olvasatban elfogadta az ukrán alkotmány decentralizációs módosítását, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek.

Az eddigi információk szerint a tüntetők valamilyen robbanószerkezetet dobtak a rendőrsorfalba, legalább tíz rendőrt sebesítve meg a helyi hatóságok közlése szerint. A rendőrök láb-, kéz-, szem- és fejsérüléseket szenvedtek, egyiküknek a detonáció térdből letépte az egyik lábát.

Egyes hírforrások szerint már legalább 15 a sebesültek száma, s köztük újságírók is lehetnek. A sérültek egy része az épület egyik kapujánál fekszik, a mentők folyamatosan szállítják el őket a helyszínről.

A TASZSZ orosz hírügynökség mintegy 30 sebesültről tud, jelentése szerint a mentők nem győzik a munkát, a sebesültek elszállításába rendőrségi járőrgépkocsik is bekapcsolódtak.

Néhány száz szélsőséges tüntető, zömében a Szabadság (Szvoboda) párt zászlai alatt előzőleg botokkal, füstbombákkal és könnygázspay-vel támadt a rendőrökre, akik viszonzásul szintén könnygázt vetettek be. A parlament épületének környékét könnygázfelhő árasztotta el. A törvényhozás kijáratait a biztonságiak lezárták.

A parlament előtti tüntetésre a Szabadság párti aktivisták mellett a parlamenti kormánytöbbséghez tartozó Oleh Ljasko Radikális pártja, valamint a Jobboldali Szektor (PSZ) szimpatizánsai mentek ki, hogy tiltakozzanak az alkotmány módosítása ellen, amely szerintük elősegíti a kelet-ukrajnai szakadár területek elszakadását Ukrajnától.

Frissítés: A legújabb hírek szerint már több mint félszáz sebesültje van a robbanásnak.

Az Interfax Ukraina helyi hírügynökség internetes oldalára feltette egy térfigyelő kamera felvételét, amelyen látható a robbanás pillanata. A hírügynökség helyszínen lévő újságírója szerint vélhetően harci gránátot dobhattak a rendőrök mögé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.