A norvég bevándorlási hivatal azt kéri a menekülteket elszállásoló egyházi szervezetektől és civil közösségektől, hogy a migránsok szállását tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket – írja a Local.no.

Norvégiában leszedik a kereszteket, mert nem akarják megbántani a migránsokat

A Troens Bevis közösség vezetője azonban elutasította, hogy az intézmény közepén lévő keresztet eltüntesse.

„Eköré építettük a templomunkat, ezt eltüntetni olyan lenni, mint leszedni a rózsát a norvég Munkáspárt logójából” – mondta Rune Edvardsen, aki ezzel együtt örömmel várja a menekülteket. A nekik szánt szobák faláról le is vették a keresztény szimbólumokat.

Az ügy miatt sokan kérték számon a bevándorlási hivatalt. A szervezet azzal védekezett: a javaslatuk nem a kereszténységet támadja, minden vallási szimbólumra vonatkozik.

Vebjørn Selbekk, a Dagen című újság szerkesztője szerint teljesen nonszensz a bevándorlási hivatal szabályozása.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
A migránsok egy jobb élet reményében mentek oda. Ezt választották. Tudták, ha Európába jönnek, itt minden ország keresztény vallásu. Ellátást igényelnek, munkát, segélyt ,aki hosszabb ideig itt akar élni, annak szembesülni kell vele, hogy itt minden más, mint otthon.
A beilleszkedés hosszú folyamat lesz, valamikor el kell kezdeni.
ugye nem az lesz a következő kérés, hogy bontsuk le a templomainkat.
Megjegyzem, itt van az Advent ideje, jó lesz, ha hozzászoknak a keresztény szokásokhoz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Butautáló
@verőce21: Én viszont már jó ideje itt élek és tényleg ne fárassz a részletekkel!
verőce21
@Butautáló: (18:17) Konok vagy és buta!
Butautáló
@verőce21: Ezt pont Te mondod? Te el is hiszed, amit leírsz? Tíz-tíz napot voltál itt és tájékozottnak hiszed magad? Ennyire hülye vagy ember? Semmit nem csinálsz itt a Propin, csak értelmetlen, idegesítő hülyeségekkel traktálsz mindenkit! Közben egy mikronnyi saját gondolatod sincs, mindent a nagy központi csöcsből veszel magadhoz! Ha kifogysz a betanult ökörségekből, akkor csak olyanra futja, mint az előbbi böfögésed! Hagyjál lógva Vászka! Nézd meg, mi van a képemre írva! Tégy úgy! Gyerekagyú...
verőce21
@Butautáló: (19:24) Na végre, hogy megnyíltál. Hát sok eszed van, azt látom. Minden hírre azt írod, hogy nem igaz…, minimum a fele hazugság…, okosabb vagy az újságíróknál…, feltaláltad a kaput, stb.
Bele is pusztulnál, ha "lógva hagynálak". Mi vagy te ott ennyi ésszel, Kidobólegény vagy Gorilla?
Butautáló
@verőce21: Minden hírre? Olvass többet! Neked az a bajod leginkább, hogy nem tudsz gondolkodni! Azt megteszik helyetted mások, Te csak szajkózol! Így működik ez nálatok...
Egy szerencsétlen pöcs lehetsz, aki attól érzi magát valakinek, hogy az épp hatalmon lévőkhöz tartozónak érzi magát! Ha fordul a kocka, megint pöcs leszel, míg bele nem fészkeled magad az új seggbe! Ez van Vászka, nincs mit tenni!
Amúgy gorillákat dobálok ki a helyi King Kong bárban. De megélek belőle seggnyalás nélkül is.
A hithez nem kell ész, ezért vagy te hívő! Nekem elég eszem van a mérlegeléshez, utánajáráshoz és a logikához! Meg a türelemhez is...nyomjad csak Vászka, nyomjad még!
verőce21
@Butautáló: (21:28) Hát nagy eszed van tényleg, hogy lökjön hanyatt a vizeleted 45 fok mínuszban! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.