Valamennyi lehetőséget és képességet ki kell használni ahhoz, hogy a Teherán és Budapest közötti kapcsolatok minden téren erősödjenek – hangsúlyozta kedden Haszan Róháni iráni elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel Teheránban folytatott megbeszélésen.

"Irán és Magyarország közel áll egymáshoz a kultúra és a történelem terén, és a két nemzet közötti jó viszony megfelelő alapot nyújt a kapcsolatok bővítéséhez" – mondta az iráni elnök a teheráni elnöki hivatal honlapján megjelent közlemény szerint.

Iráni elnök: Magyarország és Irán közel áll egymáshoz

Róháni a magyar kormányfővel tartott találkozón hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a két ország kormánya készítse elő a terepet a magánszektorban megvalósuló együttműködésekhez. "Igyekeznünk kell a két ország magánszektorának és vállalatainak segítségére lenni abban, hogy szorosabb legyen az együttműködés közöttük" – mondta az iráni államfő.

A regionális és nemzetközi ügyeket illetően Róháni a két ország egymáshoz közeli álláspontjáról szólva azt mondta: "Ma a terrorizmus az erőszak és a szélsőségesség legfőbb szimbóluma a világon, és úgy gondoljuk, hogy az egész világot érintő globális ügyről és válságról van szó" – hangsúlyozta. "Mára a terrorizmus egy nagyon veszélyes vírussá vált, amely a régióban és az egész világon terjed. Ha az egész világ szembeszáll a terrorizmus támogatóival, sikerül győznünk. Mindannyiunknak teljes erőbedobással kell dolgoznunk ezen, s Irán és Magyarország jól együtt tud működni ezeknek a regionális és nemzetközi céloknak az elérésében" – folytatta Róháni.

A közlemény szerint az iráni elnök a terrorizmus egyik gyökerének nevezte azt, hogy a nagyhatalmak beavatkoznak más országok ügyeibe. "A nemzetközi kapcsolatok egyik alapelve más nemzetek jogainak és ezen jogok egyenlőségének a tiszteletben tartása, és mi úgy hisszük, hogy a globális ügyek és problémák megoldásához nem vezet más út, csak a világ országai közötti szövetkezés, együttműködés és véleménycsere" – szögezte le.

Orbán Viktor örömét fejezte ki a Róhánival tartott találkozó miatt, és pozitívnak értékelte az iráni tisztségviselőkkel folytatott megbeszéléseit – állt a teheráni közleményben.

"Ma leraktuk az alapokat a két ország közötti tudományos és kutatási kapcsolatok fellendítéséhez, s ezeken a területeken készek vagyunk megerősíteni az Iránnal való viszonyt" – hangsúlyozta a magyar kormányfő. Egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben minden téren fejlődni fognak a bilaterális kapcsolatok.

"Sajnos a regionális kérdések megoldásában a mai napig nem alakult ki pozitív és közös álláspont a Nyugaton (...). Reméljük, hogy a régió nagy és befolyásos országainak – köztük Iránnak – a segítségével, és a velük való egyeztetés útján közelebb jutunk ehhez a célhoz" – tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök kétnapos iráni programja végén találkozott Haszan Róháni elnökkel.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
Európában iszlám, migráns és arabellenes, arab országokban az iszlám s.ggnyalója. Ezt szeretitek ti, ezt a bomlott elméjű valamit. Hajrá Fidesz, hajrá Magyarország!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vadnarancs
@DR Eric CARTMEN: Nem Magyarország csak az elmebajos csuti és bandája!
verum
Bárkivel lepaktál és már nem is szeretném tudni, hogy miért. :-(
nezelodo
@DR Eric CARTMEN: Nem Magyarország süllyedt idáig, csak az állampárt, mert azok már csak ilyenek...
DR Eric CARTMEN
@vadnarancs: @nezelodo: Az a baj, hogy ezekkel a sötétekkel azonosítanak bennünket ! Két hete voltam Hollandiában. Sokszor járok oda, mert kint él egy rokonom. Legutóbb fél éve voltam, akkor még minden olyan volt mint régebben. Most a "megszokott" helyeken mikor hallották hogy magyarul beszélgetünk, szinte kinéztek maguk közül. Borzasztó volt. És ezeknek a bunkó, aljas "politikusoknak" köszönhetjük.
Eriksson
@DR Eric CARTMEN: Igazad van, de szerintem nem csak a magyar politikusoknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.