A Politico című amerikai hírportál európai kiadása szerdán listát közölt a jelenlegi Európát legnagyobb mértékben alakító személyekről, és a rangsor első helyére Orbán Viktor kormányfőt tette. A Die Presse című osztrák lap Ivan Krastev bolgár politológussal közölt interjút, amely szerint Orbán Viktor a második legbefolyásosabb politikus Európában Angela Merkel után. A La Repubblica című olasz napilap az Európában épülő fizikai és mentális falakról írt.

A Politico.eu alcímében a magyar miniszterelnökre "konzervatív felforgatóként" hivatkoztak. Az írás szerint a magyar kormányfőt lehet szeretni vagy utálni, de mindenképp figyelmet kell neki szentelni. "A közömbösség nincs a lehetőségek között" – írta a lap a cikkben, amelyben bemutatta Orbán Viktor életének fontosabb állomásait, s több ponton bírálta politikájának egyes elemeit.

A kisvárosi lázadó

Az orbáni politika új normává vált Európában, és bizonyos ismérvei megtalálhatók a francia szélsőjobboldali Nemzeti Frontnál, a spanyol baloldali Podemosnál, az új lengyel nemzeti-konzervatív vezetésnél, Matteo Renzi baloldali olasz miniszterelnöknél, valamint a Nagy-Britanniában kormányzó Konzervatív Pártnál is – vélte a Politico.eu.

Orbán Viktor ebben a tekintetben úttörőnek számít: politikájának központi eleme a nemzeti szuverenitás kompromisszumok nélküli védelme és az európai intézmények iránti bizalmatlanság. A miniszterelnök populista gazdaságpolitikát folytat, az erős állami szerepvállalást pártolja a gazdaság területén. Orbán konzervatív vezetőnek számít, a keresztény értékekre hivatkozik és nem palástolja megvetését a nyugati társadalmakat jellemző "korrupció, szex és erőszak", valamint a "liberális elitek", a média és a kapzsi bankárok iránt. "Az európai államok 90 százalékában szakadék van a nép álláspontja és az elit politikája között" – idézte a magyar kormányfő szavait a Politico.

"A kisvárosi lázadó, aki segített ledönteni a Falat. Most pedig építi őket" – jellemezték az írásban a miniszterelnök pályáját, külön kitérve az Európát érintő migrációs válságban tanúsított fellépésére. A portál szerint mielőtt a magyar kormány kerítést épített az ország bizonyos határszakaszain, főként arról szólt a vita Európában, hogy miként lehet elszállásolni a kontinensre érkező migránsokat, azóta azonban az a fő téma, hogy miként lehetne megállítani a menekültáradatot.

A Politico szerint az "orbánizmus" hasonlít az Európa peremén gyökeret verő más "izmusokra" – az oroszországi putyinizmusra és a törökországi erdoganizmusra. Az orbáni politika ezeknek a felvizezett változata, nem nyíltan tekintélyelvű, és nagyjából összhangban van az európai uniós normákkal, bár hozott olyan intézkedéseket is a civil szervezetekkel, a független sajtóval és az igazságszolgáltatással kapcsolatban, amelyeket még Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök is "nagyra becsülne" – olvasható a cikkben.

A szerzők szerint Orbán Viktor politikáját inkább az opportunizmus, mintsem az elvek vezérlik. Az orbáni módszer feltűnő, hatékony és fertőző – összegezték a Politico.eu írásában.

Merkel alternatívája

Ivan Krastev bolgár politológus a Die Pressében megjelent interjúban úgy vélte, hogy Orbán Viktor a második legbefolyásosabb politikus Európában Angela Merkel után. Szerinte a magyar miniszterelnök a német kancellár alternatívája, és ez az alternatíva a menekültválság miatt egyre vonzóbbnak tűnik.

Krastev úgy vélte: Orbán Viktor kihasználja a menekültválság okozta félelmeket, és nagyszerű érzéke van ahhoz, hogy megragadja a kor szellemét, vagyis a jelenleg Európában a menekültválság kapcsán érzékelhető konzervatív ellenreakciókat.

A politológus meglátása szerint Orbán Viktor erőssége egyrészt bírálataiban rejlik, illetve abban, hogy e tekintetben sok mindenben igaza van, így például abban, hogy a menekültválságban "nem lehet mindenkit beengedni". A magyar kormányfő másik erőssége, hogy még ki nem próbált politikát folytat, s szavai erősnek csengenek.

Krastev Putyint és Orbán Viktort egyaránt nagyon tehetséges politikusként jellemezte, és úgy vélte, hogy mindketten tehetetlennek és dekadensnek látják Európát. Azonban míg Oroszország tudna izolációs politikát folytatni egy ideig, addig Magyarország Brüsszel pénzétől és a külföldi befektetésektől függ – véli a bolgár szakember, aki szerint Orbán Viktor a retorikájával támadva bizonyítja, hogy "lehet egyszerre két lagziban táncolni".

"Orbán elsőként táplálja az előítéleteket"

A La Repubblicában az Európában épülő fizikai és mentális falakról írt cikket Timothy Garton Ash brit történész, az oxfordi egyetem európai tanulmányokkal foglalkozó professzora.

"Falak emelkednek egész Európában. Magyarországon pengésdrót-kerítés fizikai alakját öltötték, mint amilyen egy kicsit a régi vasfüggöny volt. Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Svédországban a falakat az ideiglenesen helyreállított határellenőrzés jelenti (...) És Európában mindenhol mentális falak emelkednek, napról napra magasabbak, amelyeket a – párizsi öldöklés után teljesen jogos (...) – félelem és földhözragadt előítéletek cementeznek, xenofób politikusoktól és felelőtlen újságíróktól táplálva" – írta a szerző A félelem falai a schengeni Európában című cikkben. Hangsúlyozta, hogy Magyarország elsőként emelt "új kerítéseket" és Orbán Viktor " elsőként táplálja az előítéleteket".

Timothy Garton Ash úgy látja, hogy a belső határzárással Európa annak elpusztítását kockáztatja, amit az európaiak a legértékesebbnek tartanak az Unióban, vagyis a mozgásszabadságot: "2015-ben fordított 1989-et élünk meg (...) Európa olyan kontinens hírével bírt, amelyben a falak leomlottak, most az a kontinens, ahol ismét falak épülnek".

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
elkezdődött...

nem mernek a kancellárral szembemenni, ezért elkezdték a más farkával csapkodni az asztalt..
...nos a bajkeverők össze akarják ugrasztani a két politikust...illetve egészen pontosan azt szeretnék elérni, hogy Merkel nagyon gyűlölje Orbánt...aminek persze mi, azaz a magyar issza meg a levét...

ez a sok szarkeverő betyárkörte még eléri, hogy Merkel bukását Orbánra fogják..
pedighát a migránsok buktatják meg..de rendesen..annak következményeit is mi(is) viseljük..
Peller Anikó
@wagabund: Orbán a buk méker, nem rossz vicc. De valaki azért bukja már meg a boszorkát.
fekete
Kezeit csokolomNagysagos Aszony. Lee'ltam par evtizedet,de ilyen ke'zcsokolasokat,meg
nem sikerult latnom allamfok koszt,amit Orban csinal. Ez egy sem tiszta!
Papuska1
@Dr. Felipe: Kedves hozzászóló! Szerinted Orbán korrupt. Ezek szerint nem helyes, hogy igyekszik azokat a cégeket támogatni, akik Őt támogatják, és nem támogat olyan cégeket, amik az ellenzékét támogatnák. Tehát ha Te hatalomra kerülnél, csak, vagy főként saját ellenzéked támogatóit támogatnád? Volna néhány hónapod! Számomra a potekcionális gazdaságpolitika nem korrupció! A rendszerváltás és az azt követő folyamatok következtében nincsenek olyan cégek, vagy eltűntek a süllyesztőben, akik nem állnak valamelyik politikai oldalon. Persze a kormánypártiak mindig (a szoci időben) is előnybe voltak, de a nálunk még nem annyira széles versenyszférában nincs ilyen előny. Nevetséges követelés, azt követelni Orbántól, hogy aknázza alá saját hatalmát! A baloldal első független kísérlete a nyugati cégek, főként a kalózcégek betelepülését eredményezte, ez által kitalicskázták kis hazánkból a nemzeti vagyon 70%-át. Ez az "igazságosnak tűnő" megoldás jól tükröződik Görögországban, illetve Észak-Afrikában. Miért essünk abba a gödörbe, amibe láttuk, hogy mások már beleestek. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy nem csak mi állunk ellen ennek, de ma már a bővítés összes országa ráébredt a nekik szánt szerepre: tudás és kvalifikált munkaerő megcsapolása, a gazdaság önálló létének megszüntetése, függőség kiépítése és végül a lehető legalaposabb kiszipolyozás, keletről a nyugat munkaerő tartalékát képező új népesség betelepítése. De ennek ellen lehet állni, sőt seját hasznunkra fordítani. Lehet, de nem veszélytelen! Ráadásul még belül is kell maradni, sőt előbb-utóbb nekünk is kell tőkét kiszivattyúzni a nyugatból gazdasági úton. Na ez nem könnyű. De van esélye. Ezt próbálja most Orbán, és egyre több a szövetségese. A várható Európai választások után szinte biztos, hogy tovább erősödik. És ez nem FIDESZ, ez nemzeti érdek. Ha győztünk, újra lehet talán osztani a hatalmat. Ha pedig veszítünk, akkor az lesz a sorsunk, amit egyébként is szántak nekünk.
nezelodo
@Dr. Felipe: december 2., 18:21.
Egyetértek, és én sem marasztalnám, akármekkora űrt is hagyna maga után. Sokan akkor tudnák meg akiknek jó volt vele, hogy milyen jó nélküle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.