A magyar hatóságok jól gondoskodnak a schengeni határ védelméről – jelentette ki a bajor belügyminiszter egy vasárnapi német lapinterjúban.

Joachim Herrmann a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy távoznia kellene a belső határőrizet nélküli schengeni övezetből minden országnak, amely nem tudja teljesíteni a külső határ biztosítására vonatkozó kötelezettségeit. Szerinte Görögország határőrizeti teljesítménye bohózatba illő.

Arra a felvetésre, hogy a görög-török tengeri határt nemigen lehetne lezárni, azt mondta, hogy a török biztonsági szervek meg tudják oldani a feladatot, ha utasítást kapnak rá. "Nekünk azonban még fontosabb a közeli schengeni határ Magyarországon és Szlovéniában" – mondta.

Kifejtette, hogy a "magyarok már gondoskodnak a rendes védelemről,", és most a szlovén határ biztosítására kell összpontosítani. A Horvátországból a schengeni övezetbe belépésre jelentkező valamennyi embert és járművet szigorúan ellenőrizni kell "végre", és a "menekültek regisztrációja" mellett "lehetséges terroristák" után is kutatni kell.

"Nem engedhetjük meg, hogy beutazzanak emberek a személyazonosságuk pontos ellenőrzése nélkül" – emelte ki a bajor belügyminiszter, hozzátéve, hogy amennyiben a szlovén-horvát határ megfelelő ellenőrzése nem valósul meg "heteken belül", akkor a "saját határunkon kell aktivizálódnunk".

A schengeni övezetbe belépő emberek "száz százalékos ellenőrzését" kell megcélozni, mert a szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus jelentette biztonsági kockázat hatalmas. Az pedig "szegénységi bizonyítvány" Németországról, hogy a párizsi terrortámadások után öt héttel nincs "megbízható ellenőrzés" a határokon – fejtette ki a jobbközép CSU politikusa.

Elmondta, hogy a bajor-osztrák határon még mindig vannak átkelők, amelyeket nem ellenőriz a szövetségi rendőrség, mert nincs elég embere, a bajor hatóságok pedig szívesen segítenének, átvennének határőrizeti feladatokat a szövetségiektől, de a berlini vezetés ezt nem engedi. "Nem arról van szó, hogy a szövetségi rendőrségnek valami baja lenne a bajor rendőrséggel. Ez egy tisztán politikai döntés, amelyet Berlinben hoztak meg" – mondta Joachim Herrmann.

A menekülthullámról szólva rámutatott, hogy a bajor határon naponta belépő menedékkérők száma még mindig a 4 ezer körüli tartományban van, és figyelmeztetett, hogy ennek jelentőségét nem szabad kicsinyíteni.

El kell érni, hogy a naponta érkezők átlagos száma csökkenjen ezerre, mert "bő 350 ezer menekült befogadását és integrációját meg tudjuk oldani 2016-ban", de azzal már nem tudna megbirkózni Németország, ha jövőre is több mint egymillióan érkeznének – mondta a miniszter.

Jelezte, hogy a bajor kormány türelme véges, és másfél hónapon belül eredményeket akar látni. "Figyelmeztetek, hogy az időt tekintve nincs nagy mozgásterünk, ha 2016-ban jelentősen csökkenteni akarjuk a menekültek számát. Legkésőbb február közepén mérleget kell vonnunk" – mondta Joachim Herrmann.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Milyen lenne ha nem védené,ha így védve 380 000-ren suhantak át rajtunk,mint fidesz a
választási törvényen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.