A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a lengyel belpolitikai fejleményekkel kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal szerdai számában.

A lengyel dilemma című kommentárban a szerző, Reinhard Veser kiemelte, hogy Lengyelország néhány év alatt a harmadik uniós tagország, amelyben szabad választások révén megalakult kormány megsérti a jogállami alapelveket, hogy ellenőrzése alá vonjon állami intézményeket; Romániában posztkommunisták, Magyarországon és Lengyelországban nemzeti konzervatív pártok jártak így el.

Az EU mindegyik esetben gyorsan reagált az "alapvető elvek megsértésére" – tette hozzá a FAZ szerzője. Magyarországgal kapcsolatban kifejtette, hogy a román esettel ellentétben nemcsak uniós alapszabályokról volt szó, hanem egy politikai vitáról is, hiszen Orbán Viktor kormányfő számos alkalommal elmondta, hogy tévútnak tartja az európai egységfolyamat alapját jelentő liberalizmust.

Ez a magyar kormányfő "vitathatatlan joga", mert éppen ilyen kijelentésekkel nyert választást, és így rendelkezik felhatalmazással arra, hogy ennek megfelelő politikát folytasson – hangsúlyozta Reinhard Veser.

A gond csak az – tette hozzá –, hogy a két szintet nehéz elválasztani egymástól.

Az igazságszolgáltatás függetlenségét korlátozó és a médiát az állami nyomással szemben "sérülékennyé" tévő törvények ugyan "ellentmondanak azoknak az elveknek, amelyekre az EU felépül", de "ha komolyan vesszük Orbánt", akkor ezek a jogszabályok egyben kifejezik a választott magyar kormány politikai meggyőződését – írta a FAZ szerzője.

Az EU nem talált "igazi kiutat ebből a dilemmából" – tette hozzá, kifejtve, hogy az Európai Bizottság hevesen bírálta a budapesti vezetést, de kötelezettségszegési eljárásai csak "súrolták a konfliktus tulajdonképpeni politikai magvát", és végül "patthelyzet" állt elő, amellyel mindkét fél együtt tud élni.

A FAZ szerzője kiemelte, hogy a lengyelországi fejlemények a "magyar dilemma" kiéleződését jelentik, hiszen az új varsói kormány nemcsak gyengébb demokratikus legitimációval rendelkezik, mint "budapesti példaképe", hanem "gyorsabban és brutálisabban" bontja le a jogállami alapelveket.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Persze nehéz azt elfogadni, hogy Putyin ügyesebb volt, és titokban már meg is hódította Magyarországot.
Most Lengyelország következik, de ők remélem jobban ellen tudnak állni a támadásnak...
Vagy fegyver nélkül győzi le mindenki szabadságát?
Ez egy ilyen furcsa háború.
És ennyire gyengék nem lehetünk...
Csizmás Kond
...elemezzünk...
" Reinhard Veser kiemelte, hogy Lengyelország néhány év alatt a harmadik uniós tagország, amelyben szabad választások révén megalakult kormány megsérti a jogállami alapelveket, hogy ellenőrzése alá vonjon állami intézményeket;"
...vazze...mit ért jogállamiság alatt ha valakinek nem lehet joga azt csinálni amit akar ?
libellle
@Csizmás Kond: Aki azokat a jogokat vallja magáénak, hogy azt csinálok amit akarok nem kell közeösségben élnie. igy a pénzt sem kell elvennie mert nem jár neki. Miután szerzödések kötése rendezi ezeket a közösségeket azert, hogy müködöképesek legyenek. Aki ezeknek a szerzödéseknek nem kiván eleget tenni és ezeket batartani annak kivül tágasabb!
Csizmás Kond
@libellle: ..na most tényleg megijesztettél...
Szerinted akkor az unió egy demokráciába burkolt diktatura, ahol a kapott pénzel fogják be mindenki száját ,
...komoly liberálfelfogás ez ember...
Jozefina
Az EU remélhetőleg rövidesen dönteni fog, hisz kényszer helyzetben van. Legjobb lenne ha az EU válna le ezekről a nemzeti köntösbe bújt senkiháziakról. És majd elválik mire képesek egyedül??!! Inkább legyen egy kisebb, de egységesebb EU, mint hogy örökké azzal kelljen foglalkozni, hogy egyik másik milyen saját jogokat akar magának, vagy éppen szöges ellentétben van az EU alapvető irányelveivel, amit ráadásul ezek a nyomorékok is elfogadtak valamikor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.