Új weboldalt indított a legkeresettebb bűnözők felderítésére pénteken az európai rendőri együttműködést koordináló szervezet (Europol). Az egyelőre negyvenöt nevet tartalmazó listán két magyar is szerepel.

A tizenhét nyelven elérhető honlapon részletes leírással és fényképpel mutatják be azokat a szökésben lévő bűnözőket, akiket a leginkább szeretnének kézre keríteni.

A lista élére Salah Abdeslam, a november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője és társa, Mohamed Abrini került.

A felsorolásban két magyar bűnöző is megtalálható. Egyikük Varjú Tibor, a Koszi klán utolsó szökésben lévő tagja, akit 13 évre ítéltek egy pénzszállító kirablásának kísérletéért. Másikuk az alvilágban Varjú néven is ismert Farkas Róbert, aki a gyanú szerint tagja volt a 2000-es évek eleji zálogházi fegyveres rablássorozatot elkövető bandának, amely a bűncselekmények során több száz millió forintnyi értéket zsákmányolt.

"Meggyőződésünk szerint a körözöttek közül legalább néhányan másik országban rejtőznek, mint ahol elkövették a bűncselekményeket – hangsúlyozta Tine Hollevoet, az Europol szóvivője.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Hm... Ebben a listában nem az az érdekes számunkra, hogy ki van rajta, hanem az, hogy ki nincs.
Fradigege
Nálunk az egész galerit felrakhatnák. A zsírmoréval az élen. Terrorizmus vádjával. Egy nemzetet terrorizál.
sentinel216
Magyar név is van a világ gazdag embereinek névsorában.
Magyar név is van az EU - ban legjobban keresett bűnözők névsorában.
Ha ezen a két listán több magyar név egyezni fog, akkor jön el az igazság órája!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.