Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

A német szociáldemokrata politikus azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök "egyértelműen elhatározta, hogy a saját útját járja".

Ugyanakkor "valamennyi politikai kérdésben nagyon szorosan" Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett áll – tette hozzá az EP elnöke.

Martin Schulz kiemelte, hogy Magyarországgal ellentétben a térség más országai hajlandóak lehetnek menekültek önkéntes befogadására, és ha sikerül végrehajtani a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott korábbi döntést, a térség országai gazdasági teljesítőképességükhöz mérten részt vehetnek majd menekültek befogadásában.

Portugália is jelezte, hogy kész az együttműködésre, és Spanyolország álláspontjában is változás figyelhető meg – mondta az EP elnöke a ZDF Berlin direkt című műsorában.

Hozzátette: meggyőződése szerint meg lehet győzni újabb tagállamokat arról, hogy fogadjanak be menekülteket, ezért van esély a megállapodásra a március 6-án tartandó EU-Törökország csúcstalálkozón.

Az elképzelés szerint az EU Törökországgal együttműködve biztosítja a görög-török uniós külső határt, visszaszorítva ezzel az illegális migrációt, és cserébe menekültkontingensek átvételével enyhíti a Törökországra nehezedő terhet.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Akkor az Uniós támogatásoknál lesznek ,,akadályok,,...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
Valószínű hogy akkor uniós pénzeket sem kell befogadni a g..inek mert nem fognak küldeni. Könnyen meg fogja számolni a g..i hogy hány vagon "ejró" érkezik, mert semmi.
papa.49
@nyanya001: Tovább megyek voltak olyan hangok is hogy kifejezetten azért adnak pénzt a menekülőknek az oroszok, hogy jöjjenek Európába...Ha belegondolsz van benne ráció!!!
nyanya001
@papa.49: Ritka egy aljas politikus ez az Orbán !
papa.49
@nyanya001: Ez NEM POLITIKUS, ez a pacák csupán egy agyatlan szarzsák aki a dumájával bevette az országot, és ráadásul ritka aljas példány, magán viseli az etnikumának valamennyi undorító formáját, szokását, és most azt hiszi mint annak idején a Csau. hogy ez örökké tart, HÁT NEM FOG ÖRÖKKÉ TARTANI!!!
verőce21
@Strong: (09:39) Brutális ez a videó! Ha valaki még nem értené milyen szándékkal jönnek Európába?
Europe will not survive!
36
Szerintem a hadkiegen, már meg vannak címezve a behívók.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.