Falat építene a lengyel-ukrán határon a Nemzeti Mozgalom (RN) lengyel szélsőjobboldali párt, hogy megakadályozza az illegális bevándorlást Lengyelországba – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén a párt egyik vezetője.

Sylwester Chruszcz, aki az RN tagjaként a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, az ellenzéki Kukiz´15 listáján került be a szejmbe, elmondta: tavasszal Lengyelországba Ukrajna felől valószínűleg a közel-keleti illegális bevándorlók hulláma érkezik. A képviselő ezzel azokra a lengyel és a német sajtóban felbukkanó értesülésekre utalt, melyek szerint olyan új migrációs útvonal alakulhat ki, amelyen a bevándorlók Bulgárián, Románián, Nyugat-Ukrajnán és Lengyelországon keresztül próbálnának Nyugat-Európába bejutni.

Chruszcz szerint a falépítés mintegy 225 millió zlotyba (mintegy 15,9 milliárd forintba) kerülne. Amennyiben a lengyel kormány ellenezné a határzár létesítését felelős lesz "emberi tragédiákért, azért, hogy Lengyelországot sokezres bevándorlási hullám éri" – fogalmazott a képviselő.

A Kukiz´15 január végétől aláírásgyűjtést folytat egy, a menekültelosztási kvótát elutasító népszavazás meghirdetéséért. Ehhez a lengyel alkotmány szerint 1 millió aláírás szükséges, eddig mintegy 050 ezer gyűlt össze.

A 460 fős lengyel alsóházban a vegyes összetételű, de általában jobboldalinak minősített Kukiz´15 összesen 42 mandátummal rendelkezik, ebből 5 képviselő az RN tagja, további 5 pedig az RN támogatója.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
A falat is meg kell védeni, nem lehet kikerülni az erőszakot. Egy rendes kerítés elég lenne ha orosz típusú farkaskutyákkal védelmeznék. Na meg némi Pb bevonatos gumilövedék de a törvényhozás is sokat tehet. Meg a tűz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.