Németországnak Görögországból és a Szíriával szomszédos államokból kellene menekülteket befogadnia, mégpedig napi kvóta szerint – szorgalmazta Werner Faymann osztrák kancellár egy szerdai lapinterjúban.

Ausztria nem lehet Németország váróterme – nyilatkozta a kancellár a Kurier című osztrák lapnak és hozzátette: véget kell vetni annak, hogy Ausztria elosztóállomásként működik.

A kancellár javaslata szerint a német kormánynak napi kvótát kellene megállapítania, továbbá a Görögországból, a Törökországból valamint a Jordániából érkezők számára átutazási tanúsítványt állíthatna ki, így biztosíthatná, hogy a menekültek valójában és közvetlenül Németországba érkezzenek.

A kancelláriahivatal egyik szóvivője az interjú után megerősítette, hogy amennyiben Németország beleegyezik, Ausztria azon menekültek beutazását engedélyezné, akik vagy az országban akarnak benyújtani menekültkérelmet, vagy be tudják mutatni a német hatóságok által kibocsátott átutazási engedélyüket.

Faymann az interjúban továbbá arról is beszélt, hogy uniós alapot kellene létrehozni a menekültek megsegítésére. Javaslata szerint az így rendelkezésre álló összeget a külső határok védelmére és a menedékkérők megsegítésére fordíthatnák.

A német kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormány elutasítja a napi kvóta bevezetését és a menekültek Görögországból Németországba való szállítását.

Ausztriában az utóbbi hetekben egyre kevesebb menekült nyújt be menekültkérelmet. Az osztrák belügyminisztérium előzetesen közölt számai szerint a múlt héten 820-an adták be erre vonatkozó igényüket, ez a tavaly április óta mért legalacsonyabb érték. Február 8. és 14. között 1700, az azt követő héten 1200 kérelem érkezett be, míg tavaly november első hetében mintegy 3500.

Az osztrák belügyminisztérium indoklása szerint a csökkenő számok azt mutatják, hogy eredményes az Ausztria déli határán alkalmazott napi kvóta, azonban ez az intézkedés nem garantálja, hogy továbbra is kevesen igényelnek majd menekültstátuszt.

A Der Standard című lap hétfői beszámolója szerint kevesebb menekült érkezik Ausztriába, februárban harmadannyian jöttek, mint decemberben. Szeptembertől novemberig havonta mintegy kétszázezren utaztak be, decemberben több mint százezren, januárban hetvenezren és februárban 37 ezren érkeztek.

Múlt héten a stájerországi Spielfeldnél 2400-an érkeztek, közülük 95-en nyújtottak be menekültkérelmet, és 116 embert utasítottak vissza Szlovéniába. Hétfőn 330-an jöttek, hárman adtak be kérelmet, a többiek Németország felé utaztak tovább. A határátkelőnél naponta nagyjából húsz busz szállítja a migránsokat Ausztria északi határához.

A stájerországi rendőrség szerda délutáni tájékoztatása szerint a spielfeldi határnál 450-en jöttek át a nap folyamán, közülük 23-an nyújtottak be menekültkérelmet, 27 embert pedig visszaküldtek Szlovéniába.

Ausztriában 2015-ben összesen 90 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, és szeptembertől az év végéig mintegy 800 ezren utaztak át Ausztrián. 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be. Idén február közepéig már 11 500 kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Már Ausztria is megtelt.
Nem bírja.
A banya ámokfutása a legjobb, mindenben legszorosabb partnerüket is gallyra vágta.
Szókrakész
"Menekültek befogadását javasolja az osztrák kancellár Németországnak"

Ez eléggé polírozott kifényezett változata az eredeti szövegnek.

Az eredetiben nem kéri, hanem felszólítja, hogy egyenesen onnan szállítsa Airbus 380-s gépekkel, napi 5 járat és már meg is van a németek által áhított évi 1 millió.
Ausztria nem kér többet a menekültekből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.