Törökországnak a menekültek visszafogadásáról szóló ajánlata azokra a migránsokra nem vonatkozik majd, akik már elérték a görög szigeteket, tehát jelenleg az Európai Unió területén tartózkodnak – közölte Volkan Bozkir, Törökország európai ügyekért felelős minisztere csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában.

Bozkir kifejtette: a megállapodás csak azokat a migránsokat érinti, akik az EU-val kötött egyezség hatályba lépését követően érkeznek az Európai Unióba.

Bozkir kijelentése látszólag ellentétben áll Ahmet Davutoglu török miniszterelnök korábbi nyilatkozatával, amely szerint Törökország hajlandó visszafogadni az országból illegálisan Görögországba érkező menekültek mindegyikét. Igaz, Davutoglu arról még nem beszélt, hogy pontosan mikortól érkező migránsokat fogadnának vissza.

Az európai ügyekért felelős török miniszter kiemelte, hogy Törökország május 1-jére a migrációs válság megoldására vonatkozóan vállalt összes kötelezettségének eleget tesz.

Hangsúlyozta: ezrekre vagy tízezrekre, nem pedig százezrekre vagy milliókra tehető azoknak a migránsoknak a száma, akiket Törökország visszafogad. Az átvételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) rendszere alapján határozzák meg – tette hozzá.

Bozkir szerint dicséret illeti Angela Merkel német kancellárt, mert helyesen felismerte: rossz bánásmóddal, falak felhúzásával, valamint szögesdrótok kifeszítésével nem lehet felvenni a harcot a migrációval.

A hétfői EU-Törökország csúcstalálkozón Brüsszelben benyújtott török javaslatról mindazonáltal még nem született végleges megállapodás. A kérdésről a jövő heti uniós csúcstalálkozón hozhatnak döntést.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Akkor honnan is akarnak "visszafogadni", ha nem a Európából, ahonnan a pénzt is várják rá?
Csizmás Kond
A lényeg hogy a vénasszonyt be tudták etetni és általa egész európa szenved és fizet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.