A macedón rendőrség hétfőn több mint harminc külföldi fotóriportert, illetve újságírót állított elő, akik a görög Idomeni táborából indult migránsokat kísérték – közölte az MTI helyszínen tartózkodó fotósa, akit szintén előállítottak.

Az MTI munkatársa telefonon elmondta, hogy mintegy 2-3 ezer migráns délután három óra előtt indult útnak a görögországi menekülttáborból, ahol így szinte senki nem maradt. A tömeg a borongós, hűvös időben mintegy 20 kilométeres úttal megkerülte a görög-macedón határon felhúzott kerítést, közben két derékig érő kisebb folyón is átkelt.

A menet a második folyó keresztezését követően egy macedón faluba jutott, ahol rendőrök várták a tömeget, majd a migránsok közül kiemelték a fotóriportereket, illetve újságírókat, akiket egy közeli rendőrségre vittek.

A távirati iroda fotóriportere szerint a macedón rendőrség tiltott határátlépéssel gyanúsította meg az újságírókat, akikkel azt közölte, 260 eurós bírság ellenében elhagyhatják Macedóniát, ahova fél évig nem térhetnek vissza. Az MTI fotósa elmondta, a rendőrség szerint a bírságot ki nem fizetők elhúzódó bírósági eljárásra, majd annak végén még komolyabb bírságra számíthatnak. Megjegyezte, a második folyó átlépését követően semmi jele nem volt annak, hogy Macedóniába léptek, így az újságírók tudtukon kívül keresztezték a görög-macedón határt.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Ha ez a hír magától az MTI-től származik, akkor az is kétséges, hogy a riporterük ott volt.
Mangu
Tiltott határátlépés tudtukon kívül. Ezek teljesen hülyék. Nem tudják, hogy mit és miért csinálnak, kiket kísérnek és hová?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.