Új emberekre van szükség az orosz politikai rendszerben ahhoz, hogy az ország egységét és békéjét meg lehessen őrizni – jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormányzó Egységes Oroszország párt előválasztásai részvevőinek krasznojarszki konferenciájához intézett videoüzenetében.

"Ahhoz, hogy megőrizzük az ország egységét, és elkerüljük a vérontást, a politikai rendszernek vérfrissítésre van szüksége. Friss, ígéretes, érdeklődő embereknek kell bekacsolódniuk a politikába – olyan embereknek, akik tudják, mit kell tenni, és hogy azt hogyan kell tenni" – fogalmazott az elnök.

Putyin reményét fejezte ki, hogy a kormánypárt előválasztásai példamutatóak lesznek a konkurenciaharc becsületessége szempontjából, és hogy civilizáltabb módon fognak lezajlani, mint azok, amelyeket más országokban tartanak.

Putyin szerint vérfrissítésre van szüksége az orosz politikai rendszernek

"Ami a vitákat illeti, remélem, hogy rendkívül kulturáltan fogják folytatni őket, nem követik majd egyes, úgynevezett fejlett demokráciájú országok példáját, ahol a jelöltek szidalmazzák egymást" – hangoztatta Putyin.

Az elnök egyértelműnek nevezte, hogy az Egységes Oroszország vezető politikai erővé vált az országban.

Oroszországban szeptember 18-án tartanak parlamenti választást, az állami dumának, a szövetségi törvényhozás alsóházának képviselőit választják meg. 450 mandátum sorsa fog eldőlni. Az Egységes Oroszországon belül 2007 óta részlegesen, 2011 óra pedig az ország egész területére kiterjedően tartanak előválasztásokat.

Dmitrij Medvegyev kormányfő, a párt elnöke szerdán elmondta, hogy a belső jelöltállító küzdelemben mintegy háromezren fognak részt venni, akik közül kétezren a párt tagjai, a többiek pedig olyanok, akik rokonszenveznek Vlagyimir Putyin irányvonalával. Az előválasztásokat május 22-én fogják megtartani, és minden 18. életévét betöltött orosz állampolgár részt vehet majd rajtuk.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
szerintem a fősutyerák ez a putyin nevű szarcsimbók, de persze ez is csak egy magánvélemény.
160 millió orosz balfasz csak nem tévedhet.
Kivéve persze ha minden be vannak szopatva.
pbalage
@pbalage: ráadásul eszembe jutott az a klotyófelirat is, hogy
"Egyél tehénszart! 5 milliárd légy nem tévedhet!"
valamiért a ruszkik jutottak az eszembe róla.
meg aztán a Viktorunk.
nezelodo
Szerintem az ellenzéke is így gondolja, csak azok választással, a Putyin meg az ellenzékiek ritkításával. csak takarja a kukásautó a köztéri kamera elől a csúzlis emberét, amint megvalósítja az ötletét.
Eriksson
Eredeti figura ez a Putyin Putyinovics, nem a tehén farka mögött jár.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.