Százezer menekült indulhat útnak 2016-ban Líbiából Európa felé – mondta Martin Kobler, az ENSZ líbiai különmegbízottja a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjújában.

A német diplomata úgy véli, ameddig az észak-afrikai országban nincs működőképes kormányzat, senki sem tudja a menekültkérdést hatékonyan megoldani.

Becslések szerint 2016 első negyedévében 24 ezren kerekedtek fel Líbiából, hogy Európába jussanak, ezen felül az eddigi, hidegebb hónapokban sokkal nehezebb az átkelés a Földközi-tengeren. Ha mindezt számításba vesszük, akkor idén szinte biztosak lehetünk abban, hogy legkevesebb százezer menekült kísérli meg a tengeri utat Európába – fejtette ki Kobler.

A német diplomata úgy gondolja, nem jelent megoldást a problémára az Európai Uniónak az embercsempészet felszámolását célzó, Sophia elnevezésű tengeri missziója a líbiai partoknál. "A Sophia művelet inkább egy olyan tényező, ami vonzza a migránsokat" – hangsúlyozta Kobler. "A csempészek egy csepp üzemanyag nélkül kivontatják a nyílt vízre a hajókat, majd felhívják a segélyhívó számot, mert tudják, hogy az EU hajói megmentik az embereket" – magyarázza a különmegbízott.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Az idén egy hónap alatt vagy egy hét alatt?? Vagy ha a mekergel banya megembereli magát és szelfizet egy párat, akkor egy szép nyári napon..
36
@Peller Anikó: Oh, a két hete Ausztriában a 21 éves lányt erőszakoló afgán söpredékről is van új hír. A 16 éves banda tag a börtönben, nekiesett egy női börtönőrnek, aki laposra verte, mire a kollégái odaértek és visszavitték a cellájába. Most már, nemi erőszak+hivatalos személy elleni erőszak a vád ellene.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.