Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetésével (Brexit) kikerülhet az angol az Európai Unió hivatalos nyelvei közül – figyelmeztetett hétfőn Danuta Hübner, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője.

Az angol jelenleg egyike az Európai Unió huszonnégy hivatalos nyelvének, azok között is a legdominánsabb, Nagy-Britannia távozásával azonban elvesztheti mostani státusát – emelte ki hétfői cikkében a Politico brüsszeli hírportál.

"A szabályaink szerint minden uniós tagországnak jogában áll, hogy kijelöljön egy hivatalos nyelvet. Írország az ír nyelvet, Málta pedig a máltait választotta, az angolt egyedül Nagy-Britannia jelölte" – mondta a lengyel képviselő.

Ha nincs Nagy-Britannia, nincs angol nyelv sem

– tette hozzá.

Danuta Hübner elmondta, módosítani kellene a szabályokat ahhoz, hogy az angol a britek távozása után is hivatalos nyelv maradhasson, ehhez pedig a bennmaradó tagállamok egyhangú döntésére lenne szükség.

A The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadásában felhívták rá a figyelmet, hogy az Európai Bizottság az előző heti brit népszavazás óta egyre gyakrabban használja a francia és a német nyelvet a külső kommunikációjában.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Na ez a legnagyobb baromság, ami ebben a témában elhangzott! Angol nélkül ma már szinte semmiben sem lehet boldogulni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
36
@eugen4402: Nem hiszem, hogy az, aki bekerül-főleg vezetőként-az EU bürokráciába, lát-e többet pl. uborkát, vagy sertést a maga valójában. Elfelejtik honnan jöttek. Vagy ők, nem anyától születnek, hanem az EU gépezete gyártja:), mint biorobotot. Eléjük és a seggük alá tesznek mindent készen. Lényeg, hogy az irattartók katonás sorban legyenek a helyükön.

Megfigyeltem, hogy pl. Navracsics, amióta kikerült Brüsszelbe-akárcsak a többiek-már, mint hegyi beszédet adják elő a semmit, a nagy általánosságot ha itthon megszólalnak (pont mint régen, azok akik Moszkvában "képződtek"). Kialakul ezeknek egy egységes retorikájuk, ami persze semmit sem ér, mert az EU-t, különböző kultúrájú és mentalitású népek, nemzetek alkotják. Mindegy. Neki már lesz jó nyugdíja. Olyan jó, hogy azt még a nyugati ember is csak lesheti.
sokanvagyunk
Basszus! - mi lesz most a rengeteg angol vécével, mert az következik, az biztos! :)
eugen4402
@36: Valahogy így van, ahogy írtad. A valódi problémák megoldására nincsenek eszközeik, ezért konstruálnak nagy veszélyt rejtő ál-gondokat, melyeket aztán látványosan megoldanak. Mert hát meg kell szolgálni a honoráriumot...
36
@sokanvagyunk: :) No, igen. "Nagy" gondok ezek, kérem tisztelettel. De, Hofi erre is megadta a választ. "A pottyantós az igazi. Egy lyuk középen. Két oldalt, két karó. Az egyikbe kapaszkodsz. A másikkal a farkasokat hessegeted el magadtól.":)))

Fenét. Megy a hülyítés és a riogatás. Egyébként, számomra mindent elárul a közgondolkodás szintje azoknál, akik már megbánták a kilépés szavazatukat és új szavazást akarnak. Mint a dedóban. Jellemzően ezért mentek tönkre a társadalmak. Ezért, nincs család, gyerek, közösség. Buták és gyávák lettek.
Minél gyorsabban lépjenek csak ki! Cameron vezényletével!
Szókrakész
A 9 cm-s egyenes vs. görbe uborka után itt a következő szuper ötlet az EU problémáinak megoldására.
Csoda, hogy borul az EU, ha ilyen idióta vezetői vannak?!?!?!?!
Csizmás Kond
...elképzelem ahogy az a félnótás hollandizé magyarul fog szónokolni...:)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.