Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! – ez a mottója az idei XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjának, amelynek a hagyományoknak megfelelően az erdélyi Tusnádfürdő ad otthont július 19-24. között. A rendezvényre várják idén is Orbán Viktor miniszterelnököt.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a nyári szabadegyetemről tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: napjainkban a bel- és külpolitika határvonalai feloldódtak, és ez azzal függ össze, hogy Európában úgy tűnik, valódi válsághelyzet alakult ki.

Kitért a migráció mellett az újjáéledő orosz birodalmi ösztönökre, arra, hogy Oroszország és Ukrajna között állandó háborús helyzet van, s értékelése szerint ide tartozik a Brexit is. Ezek közül egy is elég lenne – állapította meg a bizottsági elnök, hozzátéve: ezek most összeadódnak, illetve köztük ok-okozati összefüggés van. Az összhatás pedig az, hogy Európában ezek a jelenségek az emberek körében félelmet ébresztenek, a félelem érzése általánossá vált. Az Európai Bizottság ugyanakkor szerinte nem találta meg a megfelelő választ, és agresszív, zsaroló magatartással kívánja kezelni ezt a helyzetet.

Németh Zsolt szerint a magyar társadalom úgy ítéli meg, ez egy rossz válasz.

Mint mondta, Magyarország jövője elválaszthatatlan Európa jövőjétől, de mindenképpen változtatásra van szükség. Ezért mond a magyar társadalom nemet a félelemkeltésre és a fenyegetésre, s erről szól az őszi népszavazás is. A voksolás ugyanakkor nem az ország az uniós tagságáról szól – jelentette ki.

A bizottsági elnök azt mondta: Magyarország uniós tagságára ő adott esetben igen szavazna. Ennek azonban fontos összetevője, hogy világos jövőképet kell hazánknak megfogalmaznia és ennek érdekében szövetségépítésére van szükség. A határon túli magyarokkal egyetértés van, és számos közép-európai országgal is sikerült közös nevezőt kialakítani erről a jövőképről – mutatott rá a bizottsági elnök.

Németh Zsolt a táborról szólva úgy fogalmazott: Tusványos titka, hogy a nyári szezonban szerencsésen ötvözi a szabadegyetem és a fesztivál jelleget.

Tusványos a leglazább szabadegyetem és a legizgalmasabb fesztivál, kulturális "a la carte" jellemzi a rendezvényt – mondta és kitért arra, hogy idén fellép mások mellett Ákos, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag.

Összegzése szerint egyfajta nemzetpolitikai, ágazatközi "brainstorming" helye is a tábor, ami egyhetes Magyar Állandó Értekezletként is értékelhető. Idén a rendezvényre a parlamenti pártok frakcióvezetőit és az összes határon túli magyar párt elnökét is várják – jelezte.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arról beszélt, hogy a nyári egyetem céljait nem adta fel az elmúlt több mint negyedszázad során. Ezek között említette a magyar, a közép-kelet európai és az uniós integrációt. A cél mellett az értékrend is változatlan – hangsúlyozta az erdélyi magyar politikus. Kiemelte: három nemzetpolitikai sátorban zajlanak majd előadások, s idén több program járja körül az autonómia kérdéskörét. Szólt arról is, hogy a gazdasági sátorban a nemzetpolitika gazdasági vetületeit tekintik át, megosztva a tapasztalatokat. Szó lesz a délvidéki, gazdaságfejlesztési programról, illetve a kárpátaljai programról. Nem titkolt szándék, hogy Felvidéken és Erdélyben is hasonló kezdeményezések induljanak – jegyezte meg.

Toró T. Tibor kitért arra is, hogy a volt kommunista országoknak megoldatlan problémája az erkölcsi jóvátétel. Ennek témája szintén szerepel majd a nyári egyetem programján, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform a kommunizmus és nácizmus bűneiről tart kiállítást.

Közölte: az idén is a nyári egyetem vendége lesz Orbán Viktor miniszterelnök.

Tárnok Mária, a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte: 24 programsátor várja a helyszínen a látogatókat, a megszokott programok mellett újdonság többek között a Kriza János népzenei sátor. A szervezők 35 partnerrel valósítják meg a programokat – jelezte.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Bringás: Miféle adódról beszélsz, amikor nem is dolgozol csak a napot lopod, és marhaságokat írsz! Viszontválaszt kéretik mellőzni! Értve vagyok?:-)))
nyanya001
Tusványos – Indul a Fidesz közpénzzel kitömött házi fesztiválja.
Holnap huszonhetedik alkalommal nyitja meg kapuit a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, ismertebb nevén Tusványos. A Tusnádfürdőn lévő rendezvény igen népszerű Erdélyben, manapság a fesztivál rengeteg fiatalt vonz Magyarországról és Románia más részeiről is. Csakhogy Tusványos az elmúlt években nem a kulturális vagy zenei programjaival került a média figyelmének középpontjába, hanem például Orbán illiberalizmusról tartott értekezéséről.

A Fidesz felső vezetésének felsorakozása azonban nem az egyetlen pikantériája Tusványosnak. A fesztivál 2010 óta keményen ki van tömve magyar közpénzekkel. Olyannyira, hogy tavaly például 150 millió forintért sikerült felújítani a budit néhány faházat a tusványosi kempingben.tenytar.blog.hu/2016/07/18/tusvanyos_indul_a_fidesz_kozpenzzel_kitomott_hazi_fesztivalja
Hari
@Bringás: az biztos, jól megvan írva a választási törvény. Es az ország csendben agonizál...
Hari
@nevemnick: Toró T. Tibor..., és az ő minipártja, de hol van az RMDSZ ??
nevemnick
@Hari: ezt talán tőlük kérdezd meg, mivel egyik sem érdekel, csak az, hogy ne szavazgassanak bele a mi életünkbe.
Hari
@nevemnick: a határontúli magyarok egy jelentős része tisztában van azzal, hogy Orbanék a "nem hagyunk cserben" populizmusa mögött valójában a szavazatukra számít.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.