Agyonverték az indiai milliomost, aki azzal hívta fel magára a világ figyelmét, hogy aranyból csináltatott magának inget. A rendőrség közleménye szerint tucatnyian vettek részt csütörtök este Punéban az üzletember elleni támadásban.

A rendőrség szerint pénzügyi vita állhatott a 48 éves Datta Phunge elleni brutális támadás hátterében. A hatóságok legalább négy embert letartóztattak – köztük az áldozat unokaöccsét –, és megkezdték a kihallgatásukat.

Agyonverték az aranyinges milliomost

A BBC értesülése szerint egy szabadban tartott születésnapi partira hívták meg Phungét és 22 éves fiát Dighibe, ám amikor az üzletember odaért, kirángatták a kocsijából, kövekkel, karókkal és sarlóval támadtak rá. A meghívást az egyik gyanúsított adhatta át.

A fiú a rendőröknek beszámolt róla, hogy látta, amint az apját ütik-verik, hetet-nyolcat fel is ismert a tettesek közül, az ő kocsijába is benéztek, de nem bántották, hagyták elhajtani. Az nem világos, hogy az üzletembert miért nem kísérték a testőrei – írta a ndtv.com portál a beszámolójában.

A dúsgazdag Phunge három éve csináltatott magának rövid ujjú aranyinget, amely több mint 3 kilogrammot nyomott. A becses darab 12,7 millió rúpiába – 53 millió forintba – került: 15 kézműves tizennégyezer 22 karátos aranylemezkéből varrta össze 16 nap alatt. Az ing hat gombja Swarovski-kristályokból készült.

Az aranying árát 189 ezer dollárra (mai árfolyamon 54 millió forint) becsültek, ezzel a világ legdrágább ilyen ruhaneműjének számított. Egy évvel később egy másik indiai milliomos, Pankadzs Parakh ennél is nagyobb és drágább – 4 kilós, 214 ezer dollár (67 millió forint) – inget varratott magának színaranyból.

A csütörtök este meglincselt Phunge gyakran viselt aranyat a testén, gyűrűket, vastag karpereceket, nyakláncokat. "Néha megkérdezik, hogy miért viselek ennyi aranyat, de hát ez volt az álmom. Mindenki másra törekszik. Vannak az elitben, akik Audit vagy Mercedest és nagy autókat akarnak. Én az aranyat választottam" – mesélte szenvedélyéről 2013-ban a BBC-nek.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Lenne nálunk is kit meglincselni, aki stadiont építtetett a kertje végébe közpénzből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
TASzSz
Áts Feri! Vigyázz, most a vörösingesek következnek!!!
Mézike
@TASzSz: ma már azért gitt nincsen...
Equilibrium
Gondolom nem aranykarókkal és aranysarlókkal ölték meg.
bakegya
A magyarok csakkk a migriktől kell hogy undorodjanak .az indiaiak úgy látszik a milliomosaikat lincselik!-kíváncsi lennék mit kezdenének a MI IMÁDOTT MAGYAR MILLIÁRDOSAINKKAL AKIK A TÖRTÉNELMI NAGYJAINK UDVARHÁZAIBA,PALOTÁIBA,KASTÉLYAIBA FÉSZKELTÉK BE MAGUKAT ÉS A PEREPUTTYUKAT MINDEN ELŐJOG NÉLKÜL AZ EU POLGÁRAINAK ADAKOZÁSÁBÓL.(ORBÁN,TIBORC,MÉSZÁROS,MATOLCSY...ÉS AZ ÖSSZES ÁLLAMI TERMŐFÖLD-ÉS ERDŐVAGYON NAGYPRIVATIZÁTORAI...STB A FEUDÁLMAJMAINKAT SE SZÍVESEN HAGYNÁM KI A SZÉP-BORAIKKAL,AMIT FELVÁSÁROLT ALAPANYAGBÓL VEGYKONYHÁZGATNAK ÖSSZE...)
Nil
Stadionokat és bankbetétet gyűjteni biztonságosabb - nálunk
vadnarancs
Nálunk is van nem egy ilyen mániákus gyűjtögető. Ezek a közpénzt szeretik lopni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.