Általa populistának tartott politikusokat, leginkább a holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjét, Geert Wilderst bírálta hétfő este az ENSZ emberi jogi főbiztosa Hágában, a béke, a jog és a biztonság érdekében létrehozott alapítvány megnyitóján. Zeid Raad al-Husszein

Orbán Viktor miniszterelnököt is Wildershez hasonlította.

Zeid Raad al-Husszein jordániai herceg demagógnak nevezte az iszlámot bíráló, bevándorlásellenes Wilders mellett Donald Trumpot, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltjét is.

A főbiztos leszögezte, muzulmánként kötelessége, hogy mindenütt és minden esetben megvédje és támogassa az emberi jogokat. Kijelentette, felháborítják a féligazságok, a hazugságok, a manipuláció és az olyan fajta félelem terjesztése, mint amilyet Geert Wilders nyíltan népszerűsít.

A holland politikus a PVV győzelme esetén Hollandia összes mecsetének bezáratását, a fejkendő közhivatalokban történő viselésének betiltását helyezte kilátásba, és azt ígérte, hogy nem térhetnek majd haza azok a holland állampolgárok, akik Szíriában harcoltak. Közölte: "iszlámtalanítja" az országot, lezárja Hollandia határait a muszlim menedékkérők előtt és becsukatja a menekültbefogadó központokat.

Zeid Raad al-Husszein szerint sok a hasonlóság a holland politikus, Donald Trump, Orbán Viktor, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a Brexitet támogató egyik brit politikus között.

A főbiztos úgy vélekedett,

ezeknek a politikusoknak az ideológiája közel áll az Iszlám Állam szellemiségéhez.

"Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják", ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz – fogalmazott Husszein.

Ez az ígéret a jordániai ENSZ-tisztségviselő szerint "fikció", az ilyen "leegyszerűsítő és féligazságokat használó" vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Mit mondhatnék- nem kevés a hasonlatosság
egyvandor
Gorbánt csak az ország és személyes lehetőségei korlátozzák abban hogy Magyarországot olyan hisztérikus állapotba hozza mint a muszlimok egy részét az isis. A felvetés sajnos helytálló. ... és éppen olyan valaki szájából hangzik el az összehasonlítás akiről az "über-fehérek" nem gondolták volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.