Németországban több mint két évvel az úgynevezett wuppertali saría rendőrség ügyének 2014-es kirobbanása után novemberben lefolytathatják az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" perét.

Keddi lapjelentések szerint a düsseldorfi tartományi felsőbíróság hozzájárult a per megkezdéséhez, és november 9-re tűzte ki az egyenruhával való visszaéléssel vádolt hét férfi ügyének első tárgyalási napját.

A 25 és 34 év közötti férfiakat az ügyészség először a wuppertali tartományi bíróságon vádolta meg, amely azonban elutasította a per megindítását, arra hivatkozva, hogy a vádlottak által 2014. szeptember 3-án este a wuppertali belvárosban viselt Shariah Police (saría rendőrség) feliratú, narancssárga láthatósági mellény nem tűnik egyenruhának, ezért a vád alaptalan.

Az ügyészség a döntés felülvizsgálatát kérte a düsseldorfi tartományi felsőbíróságtól. Arra hivatkozott, hogy a mellényen feltüntetett saría (iszlám jogrendszer) szóval a ruhadarab viselői azt juttatták kifejezésre, hogy kiállnak a muzulmán vallási előírásokért, a rendőrség szóval pedig jelezték, hogy érvényesíteni is kívánják meggyőződésüket. Továbbá a formaruha alkalmas volt arra, hogy a csoport félelmet keltsen megjelenésével, az ilyen riadalmat keltő, közösségellenes erődemonstráció pedig kimeríti az egyenruhával való visszaélés fogalmát.

Kezdődhet az önjelölt "Saría-rendőrség" pere Németországban

A felsőbíróság végül az ügyészség álláspontját fogadta el. Az ügy tárgyalását a tervek szerint november 28-án zárják le. A vádlottak pénzbüntetést és két évig terjedő szabadságvesztés büntetést kaphatnak.

A Sven Lau vezette önjelölt erkölcsrendészek mind a világi államot elutasító, a saría alapján működő állam kiépítésére törekvő szalafista irányzat hívei. Mellényükben wuppertali játéktermekben, török üzletekben, szoláriumokban jelentek meg 2014. szeptember 3-án. Felszólították a tulajdonosokat és vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt, és tartózkodjanak a szerencsejátékoktól.

A belvárosi utcákon szórólapokat osztogattak, amelyeken a Shariah-Controlled Zone (ebben az övezetben a saría törvényei uralkodnak) felirat állt, és egyebek közt az, hogy tilos a zenehallgatás, a koncertlátogatás, a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció. Megjelentek szórakozóhelyeknél is, megpróbálták lebeszélni az oda igyekvőket, hogy belépjenek, és zaklatták azokat, akik nem akartak szóba állni velük.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
erre a sarija rendőrségre, és pártolóikra ráférne egy kiadós verés...(minden nap). csodálom, hogy a fajtájukba tartozó nők elviselik ezt a sok makákót...
el sem tudom képzelni otthon miket megengednek maguknak, ahol nincs felelősségrevonás...

kifelé ezekkel európából...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Saría ide, szalafisták oda, mellények amoda, idióta fanatikusokról van szó. De hogy még zenét sem lehet hallgatni szerintük, innentől szintet léptek. Nem csak idióták, hanem totál idióták.
farkas
@hemami: Azt bírom, hogy megkérdezed és meg is válaszolod :-)
Maxipocak
Mit ide tárgyalás? Repcsire felrak, a Szahara felett lemegy 500.ra, ajtó kinyit, donorok kifelé. No, ott rendőrködjenek de hirtelen és önfeledten. Az ejtőernyőt azért a kezükbe nyomnám, mert humánus vagyok. És qrva pipa.
human
Követhetik saját törvényeiket, amennyiben az nem ütközik az állami törvényekkel, de szálljanak le azokról akik nem hívők. Ezt nem árt tudatosítani bennük.
Strong
Saria szerint: tilos az alkohol, de nem tilos egy 6 éves kislányt "feleségül venni". (persze ez csak egy)
Zene hallgatás? - Gondolom a bataclanban is amiatt kellett meghalniuk az embereknek, mert zenét hallgattak...
..és valóban: az elhurcolt -és szexrabszolgaként tartott jazidi nők -és gyermekek nem prostik, csak szexrabszolgák akikért nem kell fizetni...

pokolfajzatok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.