Németországban minden ötödik embert fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség egy csütörtökön bemutatott felmérés szerint.
A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint 2015-ben a lakosság kereken 20 százaléka – 16,1 millió ember – tartozott a szegénység vagy kirekesztettség fenyegetésében élők csoportjába. Ez az arány 2008 óta csaknem változatlan, és a 23,7 százalékos uniós átlag alatt van.
A felmérést a háztartási költségvetési és életkörülmény felvétel (EU-SILC) című rendszeres uniós vizsgálat keretében végezték, amelynek módszertana szerint azokat fenyegeti a elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata, akiknek élethelyzetére jellemző az úgynevezett relatív jövedelmi szegénység, vagy a súlyos anyagi nélkülözés, vagy pedig a család alacsony munkaintenzitása.
A relatív jövedelmi szegénység azt jelenti, hogy az illető nettó havi jövedelme nem éri el a lakosság egészére jellemző jövedelmi középérték 60 százalékát. Ez 2015-ben Németországban egyszemélyes háztartás esetén 1033 euró volt, kétgyerekes család esetén 2170 euró. Ennek alapján tavaly a lakosság 16,7 százaléka – 13,4 százaléka – élt relatív jövedelmi szegénységben, arányuk nem változott az egy évvel korábbihoz képest és elmaradt a 17,3 százalékos EU-s átlagtól.
A anyagi nélkülözés dimenzióját kilenc mutató alapján vizsgálják. Valamennyi mutató egy-egy helyzetet ír le, például: nem jut legalább kétnaponta meleg ételhez, nem tud fedezni egy váratlanul adódó nagyobb kiadást, nem tudja rendszeresen fizetni a számláit, nem tudja rendesen fűteni a lakását. A súlyos anyagi nélkülözés közepette élők közé azokat sorolják, akiknek élethelyzetére legkevesebb négy jellemző a kilenc közül. Ennek alapján Németországban tavaly a lakosság 4,4 százaléka tartozott ebbe a csoportba, ez nagyjából a fele a 8,1 százalékos uniós átlagnak és csökkenés a 2014-es 5 százalékhoz képest.
Egy család munkaintenzitása akkor minősül alacsonynak, ha a munkaképes korú családtagok a lehetséges munkaidejük kevesebb, mint 20 százalékát töltik munkával. Németországban tavaly a lakosság 9,8 százaléka élt ilyen családban, ami kevesebb a 2014-es 10 százaléknál és elmarad a 10,5 százalékos uniós átlagtól – áll a Destatis jelentésében.
Az elvándorlás valós probléma és távolról sem csak Magyarországot érinti. A baj az, hogy mi a tápláléklánc legalján helyezkedünk el. Létezik elvándorlás (időleges, vagy végleges) más
országokban is, Nagy Britanniából, Németországból, Ausztriából is elmennek máshová a
munkavállalók. Még Új Zéland is küzd ezzel a problémával, mert a közeli Ausztrália elszippantja a dolgozókat a jóval magasabb fizetésekkel. Tehát nem mi és nem most találtuk ezt fel. Csakhogy. Németországba, Ausztriába, Nagy Britanniába, de még Új Zélandra is özönlik a munkaerő más országokból. Ezzel szemben Magyarországra nem annyira özönlik, mert nincsen rá semmi ok, hiszen néhány száz kilométerrel távolabb már kétszeres, akár háromszoros fizetést lehet elérni. Aki más országból érkezik, annak ez elég is, hogy ne is lassítson nálunk. Aki magyarként Magyarország elhagyására szánja el magát, önmagában a magasabb fizetés talán nem jelentene akkora vonzerőt, hogy nekiinduljon. Meggyőződésem, hogy a mostani elvándorlók töredéke menne csak el akkor, ha egyébként itthon meg lehetne élni a fizetésekből. Ha lenne perspektíva. Ha lennének lehetőségek. Ha valóban rajta múlna az, hogy gyári melós lesz, vagy dúsgazdag vállalkozó. Nem mennének el ennyien, ha egyébként ez egy élhető ország lenne. Politikailag és társadalmilag is élhető. Egyszóval a magyar gazdaság nem működik. Nem működik ezért a munkaerőpiac sem, az ipar döglődik, a bérek gyalázatosan alacsonyak, a közterhek világcsúcstartók, az egész rendszer korrupt és úgy szar, ahogy van. Márpedig az ember – fiatal és nem annyira fiatal, segédmunkás és agysebész – nem azért tanult és nem is azért dolgozik, hogy élete végéig éhbérért robotoljon, miközben a politikai elithez tartozók röhögve kifosztják őt is, körülötte az országot is. Ennyire egyszerű ez.Tehát nem köpködni kell a gazdagabb...