Megszavazta szerdán a lengyel szejm a nyugdíjkorhatár csökkentését előirányzó törvényt, melynek értelmében jövő év októberétől a nők 60, a férfiak pedig 65 évesen élhetnek a nyugdíjba vonulás lehetőségével. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) egyik fő programpontját jelentő új jogszabályt a párt jelöltjeként megválasztott Andrzej Duda elnök terjesztette be tavaly. A törvény mellett az összes jelenlévő PiS képviselő mellett az ellenzéki Kukiz´15 többsége szavazott. A többi ellenzéki párt közül a Polgári Platform (PO), valamint a Nowoczesna (Modern) többségükben nemmel szavaztak, a Lengyel Parasztpárt (PSL) tartózkodott. A törvény lényegében a 2013 elejéig érvényes szabályokat állítja vissza. Az előző kormány három évvel ezelőtt 67 évben szabta meg a nyugdíjkorhatárt, amelyet fokozatosan - a nők esetében 2040-ig, a férfiak esetében 2020-ig értek volna el. A parlamenti vita során a PSL az ellen tiltakozott, hogy a gazdáknak szánt kedvezményes társadalombiztosításban (KRUS)...

Forrás: mfor.hu
Feltöltő: emerencia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.