Mintegy 23 millió eurós (több mint hétmilliárd forintos) kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) az Edenred francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen – jelentette hét végén a globenewswire.com internetes oldal a francia cég közleménye alapján.

A Világbank washingtoni székhelyű választott bírósága december 13-án hozta meg döntését a Ticket Express utalványokat gyártó Edenred ügyében, amely 2013 szeptemberében adott be kérelmet Magyarországgal szemben.

A magyar állam ellen az ICSID-nél még további két kártérítési eljárás is folyik, ezeket az Edenredéhez hasonló indokkal – és a francia cégek magyarországi befektetéseit garantáló, Budapest és Párizs között 1987-ben aláírt egyezményre hivatkozva – a szintén utalványok kibocsátására és forgalmazására szakosodott Sodexo és a Le Cheque Déjeuner csoport indította. Utóbbi két francia cég esetében még nem hozott döntést a washingtoni székhelyű vitarendező központ.

Az Edenred közleménye szerint a washingtoni bíróság december 13-i ítélete fontos állomás a magyar állammal fennálló vitában és most új szakasz nyílik, amelynek célja az, hogy érvényesítsék az ítéletet.

A magyarországi utalványpiac 2012-re teljesen átalakult, az étkezési jegy kibocsátása állami monopólium lett. A kormány lépése ellen már 2011-ben, a tervek nyilvánosságra kerülésekor több érintett cég, így az említett három francia tulajdonú vállalat is tiltakozott, amelyek azóta már kivonultak a magyar piacról.

Az Európai Bizottság a luxemburgi Európai Bíróság elé vitte az étkezési és szabadidő-utalványok külföldi kibocsátóira és forgalmazói vonatkozó magyarországi korlátozások ügyét. Brüsszel megítélése szerint a magyar törvényhozás által 2012. január 1-jén bevezetett korlátozások ellentétesek a szolgáltatások szabadságára vonatkozó európai uniós szabályokkal. Az Európai Unió Bírósága idén februárban hozott ítéletében kimondta, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártyarendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ludmilla
@Bringás: és vajon mi lenne a válasz,kerékpáros?
Aki Én
@Csizmás Kond: Azt nem nagyon szoktam érteni amit makogsz...
nezelodo
Hát így jártunk a dakota ügyvédjeivel, jöttek egy kalap pénzért elintézni az ügyet, aztán mégis elbuktuk, oszt jónapot! De látom, van aki tudna még "javítani a jó francia-magyar kapcsolatokon egy vízumkényszerrel", de ez sem jobb, mint amikor valamelyik félkegyelmű zsúrpubizza a brüsszeli döntéshozókat, a megújult magyar diplomácia nyelvezetet használva.
Bringás
@Ludmilla: Kit érdekel! Mutassuk meg a franciknak, hogy nem szórakozhatnak velünk.
Ludmilla
mutasd meg,a franciák vidám nép,jól kiröhögnek,te szerencsétlen
Csizmás Kond
@Mirabilis: nem tudom mit miből vontál le de itt arról van szó, hogy ki nyomtassa a kártyát...vagyis egy francia vagy helyi...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.