Petro Porosenko elnök aláírta hétfőn a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt – olvasható az ukrán államfő honlapján megjelent közleményben.

A jövő évi büdzsében jelentősen, az eddigi kétszeresére, 3200 hrivnyára, csaknem 36 ezer forintra emelték a minimálbért. Porosenko szavai szerint a költségvetés szociális jellegű, reformszellemű, védi a hazai gyártókat és a munkavállalókat, valamint jobb befektetési környezetet teremt az országban.

Kiemelte, hogy védelmi kiadásokra – beleértve a fegyverzet fejlesztését és a katonák ellátásnak javítását – a GDP 5,2 százalékát fogja Ukrajna a jövő évben költeni. Korábban Andrij Parubij házelnök arról tájékoztatott, hogy jövőre 5,9 milliárd hrivnyával, több mint 66 milliárd forinttal növelik az állam védelmi kiadásait, amivel csaknem elérik a 133 milliárd hrivnyát, az 1500 milliárd forintot.

Az ukrán elnök kitért továbbá arra, hogy a decentralizáció révén a helyi önkormányzatok saját büdzséje öt-hatszorosára emelkedett.

A kijevi parlament múlt szerdán hajnalban fogadta el végleges formában a 2017-es állami költségvetést, aminek még az idei elfogadása az egyik fő feltétele volt a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy folytassa Ukrajna tavaly megkezdett pénzügyi támogatását.

A képviselők egyebek között jóváhagyták, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány az IMF által várt mértékű, 3 százalék legyen.

A költségvetés jövőre 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei 1 százalékos GDP-bővülés után, a fogyasztói árnövekedés pedig 8,1 százalékra lassul 12 százalékról.

Az IMF 17,5 milliárd dolláros hitelprogramról kötött szerződést Kijevvel, amelyet több részletben utal. Az első részletet – 5 milliárd dollárt – a megállapodás megkötésekor, 2015. március 13-án kapta meg Kijev, a második részletet – 1,7 milliárd dollárt – tavaly augusztus 4-én, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig idén szeptember 18-án. Kijev most arra vár, hogy még decemberben megkaphassa a soron következő, 1,3 milliárd dolláros részletet, ami azonban szakértők szerint valószínűbb, hogy januárra tolódik át.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Még a nyugdíjakat nyomjátok be, hogy ne a magyar nyugdíjasok rovására éldegéljenek az ukrán nyugdíjasok!
Eriksson
Szegény ukránok. Még nem tudják, milyen merénylet készül ellenük.
aremy
ez hogyan lehet hiszen mi csak mi teljesítűnk nagyon jó vagy még sem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.