Az európai közösség alapjait lerakó 1957-es Római Szerződés 60. évfordulója döntő fontosságúnak ígérkezik egy olyan időszakban, amikor két európai terv néz szembe egymással: a felvilágosodás geopolitikai modellje és az Orbán Viktor magyar kormányfő által képviselt autoriter és idegengyűlölő ellenprojekt – olvasható a Le Monde című francia napilap pénteki számában.

Sylvain Kahn földrajztudós és történész, a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének (Scienses Po) tanára szerint a magyar vezető – az Európai Unió "Darth Vadereként", az európai "erő sötét oldalának vezetőjeként" – az "ellenfelvilágosodás" 1945 óta háttérbe szorítottnak hitt európai hagyományához fordul, amit ügyesen elméletbe is foglal, az "illiberális demokráciaként" ismert ellenmodellt kínálva.

Mint írja: az uniónak az illiberális modellben is van szerepe, de az egység ebben az esetben az etnikailag homogén európai nemzetállamok közötti szolidaritást kell szolgálja, amelyre veszélyt jelent "a multikulturalizmus, a migráció, a világkereskedelem, a szegények, a cigányok, a muszlimok, a zsidók, az individualizmus, a szabadságjogok és a kritikus gondolkodás".

Kahn arról ír, hogy a demokraták és a kanti geopolitika értelmezése szerint "Európa földje" olyan tér, amelyet az európaiak részben megosztanak egymással, az "Orbán-féle területi alapú megosztás" viszont nem merít a kanti elvekből: nem törődik a közös humanista és demokratikus politikai normával a társadalmi tér megszervezésekor, sem a tisztességes és a jog által biztosított versennyel, ehelyett szegregált, oligopolisztikus, plutokratikus és nepotikus felfogást támogat.

A 21. század szuverenistái – akik között Orbán mellett megtalálni Robert Fico szlovák kormányfőt és a Kaczynski-Duda-Szydlo trióból álló lengyel vezetést is – számára a nemzeti függetlenséghez való kizárólagos ragaszkodás "változó geometriájú": erre hivatkoznak, amikor a pluralizmus, a verseny, az ellenzék és a vita hiányát kell megvédeni, de akkor már nem emlegetik ezt az elvet, amikor a nemzeti terület az európai részeként védettséget élvez a világ veszélyes részével szemben és gazdaságilag fejlődik.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ez durva inszinuáció, mármint a film-béli figurára nézve: "Vader az egyik legmarkánsabb, legikonikusabb és legkarizmatikusabb gonosztevő a filmtörténelemben, hatalmas (bár még emberléptékű) termetével, sötét sisakjával, félelmetes akusztikájú, jellegzetes lélegzetvételével és hangképzésével", ráadásul a történet szerint egy igazi hős volt eredetileg! =))
Azonban ez a gonosz dagadt törpe ... =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cefi
Kahn: Orbán az Európai Unió Darth Vadere.
Szerintem pedig az únió udvari bohóca.
@Bringás: Helyedre Floki!
Bringás
@Cefi: BUÉK!
Ma legyen harcmentes nap!
Lepényleső
A sötét oldal akkor vezethető,ha sötét a vezető?
kai hansen
inkább jabbara hasonlít a zsírmalac ;) ;) ;)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.