Elfogták a szilveszteri  isztambuli merénylőt – adta hírül a BBC.

Elfogták a szilveszteri isztambuli merénylőt

A merénylő elfogásakor – Fotó: HANDOUT / DOGAN NEWS AGENCY / AFP

A 39 halálos áldozatot követelő szilveszteri merénylettel a török hatóságok Abdulkadir Masharipovot, egy üzbég származású férfit gyanúsítottak, akit végül Isztambul egyik nyugati kerületében, Esenyurtban fogtak el a barátja házában.

A merénylő után hatalmas rendőrségi embervadászat folyt az elmúlt hetekben a BBC cikke szerint. Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint Mashapirov mellett három nőt – szenegáliai, szomáliai és egyiptomi illetőségűek –, valamint egy kirgiz férfit is elfogtak a hatóságok. A török hírforrások úgy értesültek, hogy az elfogáskor a helyszínen volt Mashapirov négy éves fia is.

A merénylő a török hírforrások szerint ellenállt a letartóztatásnak.

Mashapirov 2016 elején érkezett meg a törökországi Konya városába Üzbegisztánból, ahol egy nővel – akit a feleségének vélnek – és két gyermekkel lakott együtt.

A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Lehet megbotlott! Itthon a jogvédők, már sivítanának a tömeggyilkos úr jogaiért!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Lehet megbotlott! Itthon a jogvédők, már sivítanának a tömeggyilkos úr jogaiért!
dr. prédikátor
Úgy látom a fényképen hogy egy kicsit kisminkelték a fizimiskáját!!!De lehet hogy volt neki is egy vak komondora amin átesett!!!
human
Úgy látom éppen a plasztikai sebész keze alól szedték ki.
wagabund
emberfeletti munkát végezghettek a nyomozók...

asszem ennek a faszinak annyi...talán a tárgyalást sem éri meg...

(rosszindulatú kérdés: lehet, hogy azért állt ellent, mert nemis ő a tettes, és nem akarja felvállalni, akárhogy győzködik?)
Peller Anikó
"a török hírforrások szerint ellenállt a letartóztatásnak"

Ez mondjuk meg is látszik rajta. Úgy tűnik most illesztették vissza a fejecskéjét a fényképezkedéshez. Az írmagját is.
Hellcat
Biztos mogyorót evett az elfogás pillanatában és akkor még nem tudta, hogy allergiás rá.
Rumcájsz 2
Találni kellett valakit, ez is elképzelhető!
Ütötték mint a zsákot és a szerencsétlen vallott!

Volt már ilyen hazánkban is.
magyarbakancs
Terroristát nem fogunk el tűzharcban ártalmatlanítjuk.
Fradigege
Ennek annyi. Több gyereke sem lesz már. Még a sitten sem fog tudni játszani a golyóival, úgy megdolgozzák.
Levendula
A törökök nem xaroznak, megdolgozták a fazont!
Bezzeg a liberális franciák! A tömeggyilkos salah abdeslam pofáján még egy pofon sem csattant el szerintem.
quadrocopter
A jól irányzott keresztkérdéseket már megkapta.

@Levendula: mi a gondod a "liberális franciákkal"? Az összes, ma gyakorlható jogod tőlük, a britektől és a jenkiktől ered!
sentinel216
... és még meg van keze - lába, szeme - füle?
cikicakk55
Az látszik a fotón,hogy a Török rendőrök nem kérték az együttműködést tőle.
verőce21
Csoda, ha egy ép csontja van még. Régen az ilyeneket kerékbe törték.
Veleda
Úgy látom, hogy az elkövető megcsúszott és beütötte a szeme alját a lépcsőházi korlátba. Ha egy szeme és egy füle lenne, magasabb rokkant nyugdíjra számíthatna.A török redőrök jó emberek, majd hozzásegítik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.