Bíróság elé állítottak az angliai Liverpoolban egy magyar nevű nőt, akit azzal vádolnak, hogy tavaly Wiganben egy kórházi kukába rejtette újszülött gyermekét, akinek a szájába zsebkendőket tömött. A gyereket szerencsére hamar megtalálta a kórházi személyzet.

Egy kórház kukájában hagyta csecsemőjét egy magyar nevű nő Angliában

Fotó: pixabay.com

A Daily Mail cikke szerint a 27 éves nő, B. Orsolya Annamária román nyelvű tolmáccsal vett részt a tárgyaláson, ahol bevallotta a csecsemőgyilkosság szándékát. Mint elmondta, alhasi fájdalommal érkezett a kórházba, azt azonban elutasította, hogy terhes lenne. Érkezése után bevonult a mosdóba, majd két és fél órával később párjával hazataxiztak. Erre rá húsz percre találták meg az újszülöttet a mosdó kukájába magzatpózban.

Az elkövető nő először tagadta, hogy mi történt, később elismerte ugyan a gyermek születését, de elmondása szerint már halva született a csecsemő. A rendőrség a számítógépét átnézve terhességről és otthon szülésről szóló információkat talált.

A nő tavaly nyár óta őrizetben van, ítéletről egyelőre nem tudni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@lópicigáspár: Ez itt a nagy kérdés? Akkor mennyire is magyar?
lusta
@szaboria1: 100%-ban első osztályú újmagyar.
lópicigáspár
@szaboria1: Gondolom magyar útlevele és állampolgársága is van! Lehet még erzsébet utalványt is kapott!
szaboria1
@lópicigáspár: De azért nem magyar tolmácsot kért.
lópicigáspár
@szaboria1: És a fideszre szavazott levélben- háromszor!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.