Donald Trump amerikai elnök szerdán megerősítette, hogy hónapokon belül megkezdődik a fal építése a mexikói határon.

Trump az ABC televízióak adott nterjújában hangsúlyozta: a mexikói határon létesítendő fal építési terveinek kidolgozása azonnal megkezdődik, s maga az építkezés is hónapokon belül megindul. 

Donald Trump elrendelte, hogy építsenek falat a mexikói határra

Donald Trump utalt arra: változatlanul azt akarja, hogy Mexikó "száz százalékig" kifizesse a fal költségeit. Az elnök kifejtette:

viszonylag gyorsan megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy Mexikó hogyan térítse meg ezeket a költségeket.

A választási kampányban Trump többször kijelentette, hogy a falépítést Mexikó finanszírozza majd. Most először fogalmazott úgy, hogy Mexikó később téríti meg az építkezés költségeit. A leghatározottabban kizárta ugyanakkor, hogy a falépítést az amerikai adófizetők pénzéből finanszírozzák.

Majd kifizetik, ennek meglesz a formája – fogalmazott, hozzátéve: amit teszek, az jó az Egyesült Államoknak. Úgy vélte, hogy az jó lesz Mexikónak is.

Trump a tervek szerint rövidesen a belbiztonsági minisztériumba látogat, s várhatóan ott írja alá a fal építéséről szóló elnöki rendeletet egy sor más, a migrációs politikára vonatkozó rendelettel együtt.

Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint a várható elnöki rendeletek rögzítik majd, hogy megnövelik a bevándorlási hivatalnokok létszámát, megerősítik a határvédelmi szerveket, átmeneti beutazási tilalmat vezetnek be a menekültek nagy részének befogadására, és Szíriából, valamint a Közel-Kelet hat másik országából bevándorolni szándékozók számára felfüggesztik a vízumkiadást.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
MAr kezdi a hivatalok abnormalis felduzzasztasat trumpli - valahogy igy kezdte orban is. Csak eloszor azt mondta, hogy le kell csokkenteni az allamtitkarok szamat a felere,... Aztan most mar ott tartunk, hogy mar a WC-papir felhasznalasnak is kulon allamtitkara van, helyettessel...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@fekete: Vazze, legalabb tanulj meg magyarul, mert latom, hogy a forditoprogramod szart sem er, ugyanugy mint a beirasaid...
Ilyen csoro a fizetes a trolloknal? Semmi jobb forditoprogramot nem tudsz megfizetni?
Szar lehet neked...:o))))
karma1
@lusta: Na tessek, mar megint elb@sztam!!!
Uram, koszonom, hogy felnyitotta a szememet, es vegre megmutatta a Nagy Who's Who-t...:o))) (Eddig azt hittem, hogy mindenki gyoker arrafele,... Most mar TUDOM!)...:o))))
Megnevettettel, Dragam, mint rendesen, kosziiiiii...:o)))))
human
Láttam egy filmet a fal költségeinek fejlődéséről. Trump állításai szépen sorban.
4 milliárd dollárba fog kerülni
6 milliárd dollár lesz
8 milliárd dollárból kihozható
és a legvégén, mikor már ő is érezte, hogy eléggé vállalhatatlan már a dolog
10 milliárd dollár lenne, de ha elég jól dolgozunk 4-ből ki lehet hozni.
human
@human: Amúgy 20 milliárd dolláros költséggel számolnak mások úgy hogy közben a tengeren még mindig meg kell birkózni a bevándorlók 40%-ával
wpym
Itt is igy kellett volna, kiegeszitve aknazarral.
De Mexicotol hogyan fogja behajtani a beruhazas koltseget?
quadrocopter
Alaszka és Kanada felől még elég könnyű a bejutás, csak odáoig kell eljutni a tengeren.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.