A zágrábi megyei bíróság peren kívüli tanácsa pénteken úgy döntött, hogy közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldi el a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen 2015. december 15-én kiadott európai elfogatóparancsot, amelynek alapján eddig nem történt semmilyen eljárás.

A közlemény szerint a tanács a zágrábi belügyminisztériumtól értesült arról, hogy az európai elfogatóparancs alapján nem történt eljárás az ügyben. A tanács az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló, 2002. június 13-i kerethatározatra hivatkozva, most közvetlenül a magyar igazságügyi szerveknek küldik el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot.

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányításának jogát.

A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem.

Hernádi Zsolt kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, mert a magyar üzletember állításuk szerint nem jelent meg Zágrábban egy tárgyaláson. Ezt azonban a magyar Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek. A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol vezetője elleni horvátországi eljárást, ezért az folytatódhat.

A zágrábi megyei bíróság úgy véli: Hernádi Zsoltot a horvátországi eljárásban szereplő azonos vádpontokban ugyan jogerősen felmentette a magyar Fővárosi Ítélőtábla 2014 decemberében, de ez a bírói testület soha nem is vizsgálta a vádlott bűnösségét.

A Zágráb megyei bíróság a fentiekre hivatkozva azt állítja, hogy ebben az esetben nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@nyanya001: Foleg most, hogy Norvegiaba is akar terjeszkedni (tovabb?) a mol... Menekiti a patkanycsurhe a lovet?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
A horvátok még kicsit molyolnak, aztán kiadják két ,,usztasának,, az engedélyt a kilövésre. el lesz takarítva a pacák!!!
volvós
@papa.49: ...föleg, ha van a horvátoknak egy-két szerb " fejvadászuk ", akik
túristaként idejönnek egy kis " baráti " látogatásra a hernádi g...i lakására...
oszt lehet szociális temetés...ha életben hagyják, a viktorkáról is mesélhet
valamit. akkor meg több látnivalójuk lesz ...
wagabund
sajnos elkerülte a figyelmem, hogy ez a körözött ember hogy is adott volna több millió ejrót az asztal alatt egy másik szent embernek? ráadásul aki kapta, az miniszterelnök volt...aki azóta már a téglát számolja a zárkájában..
kié volt az a pénz amit nem is adott át az a körözött rosszcsont, és amit nem vett át az az ártatlanul meghurcolt m.e.? és miért kapott tíz évet a horvát miniszterelnök? csak úgy adták, mert volt még egy maradék tíz év a bíróságon? aztán neki kiosztották?
Nem hiányzik sehonnan az a tízmilliócska ejró? senkinek nem tűnt fel a hiánya?

erre válaszoljon valaki, ha tud...ugye nem tud senki?...

naugye.
not me
Csodálkoztam is, amikor abbahagyták.
Fussunk neki újra.
Kapjuk el.

A bűnözőket lelövik, ugye? (1969)
nezelodo
Jaj ezek a horvátok milyen értetlenek! Miért nem hétszentség nekik, hogy nem bűnös, ha egyszer a Polt féle ügyészség már letette a nagyesküt, hogy hozzá képest a ma született bárány egy maffiózó! Miért nem hisznek a tanult kollégáknak ezek a kedves szomszédok?
papa.49
@volvós: A volt jugoszláv népeknél erősen él a törlesztés kényszere, nem szokták feladni, míg nem érik el a céljukat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.